Társoldalunk:

A kínai iskola a magyaroknak is bejön

2015.02.17. 10:51

Mindössze egy nap pihenő jár Knoch Viktornak, az első magyar Világkupa-győztes gyorskorcsolyázónak, aki vasárnap háromszor is megverte a háromszoros olimpiai bajnok Charles Hamelint, pedig fáradtnak érezte magát előtte. És már a következő téli olimpiára készül.

Vasárnap véget ért a gyorskorcsolyázók Világkupa-sorozata. Az utolsó, hatodik futamot a törökországi Erzurumban rendezték, ahol Knoch Viktor győzött 500 méteren - ez a sportág történetének első magyar Vk-sikere.

Knoch az egész sorozatban jól szerepelt, az összesített eredményei alapján 500-on ötödikként végzett. Mekkora bravúr ez? – kérdeztük Darázs István szakágigazgatót.

Sokat elmond róla, hogy ilyen jó helyen még nem végzett magyar versenyző, sem a férfiaknál, sem a nőknél. Korábban az eddigi két legeredményesebb versenyzőnk, Huszár Erika és Heidum Bernadett a hetedik, illetve a nyolcadik helyig jutott egyéniben, 500-on, illetve 1500-on. Megjegyzem, a két váltó is most szerepelt a legjobban: még sem negyedik helyezett férfi-, sem nyolcadik női váltónk nem volt.

Darázs István: Ez egy taktikus sportágForrás: MTI/Máthé Zoltán

Knoch azt mondta, a rajt után közvetlenül a többiek kicsit összeütköztek, így meg tudott lógni. Van ebben egy kis szerencsejáték, nem? Néha leütközik az embert, néha ő jut előnyhöz.

Mikor Viktor ezt mondta, még nem látta a futam visszajátszását, és ez mind mögötte zajlott. A valóságban a kanadai Charles Hamelin úgy érzékelte, hogy kiugrott a rajtnál, ezért megtorpant kicsit, és ettől szorított helyzetbe került, majd a harmadik körben ütközött az orosz sráccal, akit később ki is zártak. Ugyanakkor Viktor nagyon jól elkapta a rajtot, ez is döntő volt a megtorpanás és az ütközés mellett. Minden sportban vannak apróbb nüanszok – merre pattan a labda a kapufáról, kijön-e a gyűrűről –, ezért ez semmit nem von le az eredmény értékéből.

Knoch viszont nem csak a döntőben, hanem már a negyed- és az elődöntőben is legyőzte a háromszoros olimpiai bajnok Hamelint, vagyis egy nap alatt háromszor. Ez hogyan sikerülhetett?

Nagyon-nagyon jó formában volt, folyamatosan jött fölfelé a Világkupa-hétvégék során. Két futammal korábban, Szöulban ötödik lett, aztán negyedik, látszott, hogy kezd beérni a kínai edzőnő, Csang Csing munkája. Viktor most 25 éves, három éve találkozott vele, addig egy más elmélet szerint edzett. Alapvetően három meghatározó iskola létezik, az ázsiai, az észak-amerikai és a kevert, európai stílus. Mindegyik lehet eredményes, de az ázsiai a legeredményesebb. Viktornál most ért be ez a váltás, már látszik, hogy jól döntöttünk annak idején. Nem teljesen ázsiai iskola szerint készül, de megnőtt annak a szerepe.

Jobbra Knoch, középen Liu Shaolin Sándor, balra Burján Csaba a magyar bajnokságonForrás: MTI/Illyés Tibor

Még érdekesebb, hogy a nagy siker előtt fáradtnak érezte magát, mert egy hete még a németországi Világkupán versenyzett. "Ráadásul a selejtezőből nem sikerült túl jó idővel továbbjutnom, ezért úgy számítottam, hogy a negyeddöntő akár végállomás is lehet a számomra" – mondta utóbb. Hogyan lendült túl a fáradtságon?

Ezen a szinten a sportolóknál a fáradtság mentális fáradtságot jelent elsősorban, elvégre az edzésen lényegesen több munka van, mint a versenyhétvégén. Viktorban lehetett egyfajta viaskodás, látta, ahogy halad előre, de úgy érezte, hogy elfáradt - ezen a mentális fáradtságon kellett felülemelkedni. Nem könnyű, elvégre egy nap három-négy-öt alkalommal is csúcsra kell járni, mivel minden egyes futam egy külön verseny. Viktor erejét mutatja, hogy felállt ebből a fáradtságból, amihez kellett az edző, és a bátyja, Balázs is, aki technikusként segíti a csapatot.

A pécsi versenyzőnek eddig inkább 1500-on, illetve az 5000-es váltóban voltak jó eredményei (négy Eb-érem, Universiade-arany). Hogyhogy most 500-on indul? A sprintkirály Usain Bolt, például, elképzelhetetlen, hogy 1500-on rajthoz álljon.

A miénk egy érdekes sport. Nem elég csak letérdelni, elindulni, és végigfutni. Van egy csomó taktikai feladat, előzés, figyelni a másikra, az ötszázon adódó egyetlen előzési lehetőséget kihasználni, és az egészre van negyven másodperc. A versenyzési időszak pedig kitolódhat: Marc Gagnon, az olimpiai és világbajnok kanadai koris, 30 évesen váltott. Ebben a sportban a jó adottságok mellett jó versenyzőnek is kell lenni, illetve tudni kell végrehajtani a feladatot, amihez egyben kell lenni mentálisan. Viktor volt junior világcsúcstartó 500-on, de később valóban az 5000 felé orientálódott, elsősorban a váltó miatt. Az 1500 meg erőnlétet ad. Ha viszont lebontjuk egy 5000-es váltó köridőit, nem biztos, hogy sokkal rosszabb köröket futnak, mint 500-on.

Knoch a vancouveri téli olimpián 1500-onForrás: AFP/David Hecker


Nincs is tehát akkora különbség a két táv között?

De, mert az 1500 inkább taktikai táv, még egy korrigálás is beleférhet, ha esetleg téveszt a versenyző. Az 500-on viszont legfeljebb egyetlen esély van, és az sem jön el biztosan.

Szakágvezetőként a verseny után úgy fogalmazott, a cél változatlanul a 2018-as pjongcsangi téli olimpián való sikeres szereplés. Knoch akkor 28 éves lesz, hogyan lehet ennyire előre tervezni?

Még sosem voltunk ilyen közel a jó eredményhez. A cél, hogy akkorra mindkét nemnél egy erős, meghatározó váltót építsünk fel. Csapatként kell felkészülni, húzni kell egymást, ha tehát öt-hat jó képességű váltótagot ki tudunk nevelni, akkor már egyéniben is lesz esélyünk. Viktornak most az a feladata, hogy kapitányként tartsa össze a csapatot. Ez egy új szerep a számára, amely új lendületet adhat neki.

Knoch a drezdai Vk-futamonForrás: AFP/Robert Michael


Passzol hozzá ez a szerep?

Régen feszengős gyerek volt, de most sokkal-sokkal felszabadultabb. Ahhoz, hogy negyven másodperc alatt kivágja a rezet, kell egyfajta csibészség.

A Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összeállítású női váltó érdekelt lett volna a B döntőben, de Heidum sérülése és Bácskai betegsége miatt a szakmai stáb visszaléptette a csapatot. Jobban van már a két lány?

Bernire vagyok jobban kíváncsi, mert miután az orosz versenyző kilökte, a palánknak csapódva csípő-deráktáji húzódást szenvedett. Aznap még le tudta futni a távot, de másnap már nem versenyezhetett. Sára influenzás, nem kellemes, de lassan kijön belőle.

Heidum hasít háromezer méterenForrás: AFP/Yuri Kadobnov


Március közepén vb lesz Moszkvában, fel tud töltődni addig a csapat?

Kettéválik a csapat, lesznek, akik a juniorvébére utaznak, rájuk más felkészülési program vár. Az edzőkön múlik, hogy Moszkvába ismét mindenki a legjobb formájában utazzon el. A cél, hogy amikor a csapat felszáll a repülőre, mindenki százszázalékos legyen.

Azért lesz egy kis pihenő a vb-felkészülés előtt?

Nincs pihenő, illetve épp csak annyi, hogy begyógyuljanak a sebek. Ma este leszáll a repülőjük itthon, holnap pihennek egy napot, de aztán irány a munka.