Vágólapra másolva!

Öt hónappal csökkentették a világbajnok kerékpáros eltiltását

Öt hónappal csökkentette a 2008-ban országúti világbajnok Alessandro Ballan eredetileg kétéves eltiltását a nemzetközi Sportdöntőbíróság, így a 35 esztendős kerékpáros idén augusztus 17-én visszatérhet.

Az olasz sportági internetes szaklapnak, a Tutobiciwebnek Ballan elmondta: előző klubjánál, a BMC-nél elköszöntek tőle, ezért csapatot kell keresnie, de többekkel tárgyalásban áll.

Betegségére szedte a tiltott szereket

"Soha nem álltam le az edzésekkel, mert mindig is hittem a visszatérésemben" - jegyezte meg.

Ballan részese volt a Lampre doppingbotrányának. Azzal védekezett, hogy betegségére szedte a tiltott listán szereplő szereket. Rajta kívül két segítőjét, Guido Nigrelli gyógyszerészt és Fiorenzo Egeo Bonazzi orvost is eltiltották: előbbit örökre száműzték a sportból, utóbbi pedig négy évig nem praktizálhat.