Fa Nándor még sosem hasított így

Fa Nándor és a Spirit of Hungary a földkerülő vitorlásversenyen
Fa Nándor és a Spirit of Hungary a földkerülő vitorlásversenyen
Vágólapra másolva!
A Spirit of Hungary, fedélzetén Fa Nándorral és Conrad Colmannal - egy 10 órás időszakban 18,4 csomós (34 km/óra) átlagsebességgel haladva - 24 óra alatt 416,94 tengeri mérföldet (771 km) tett meg a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen.

A csapat honlapján lévő videointerjúban Fa Nándor azt mondta, ez a sebesség az eddigi rekordjuk ezen a viadalon.

A kormányos szerint az erős szél a későbbiekben gyengülni fog és mögéjük fordul majd, így várhatóan lassulni fognak.

A sportember elmondta: nagy hullámok között, de napsütésben haladnak a Horn-fok felé, a kabinon kívüli műveletek azonban nehezen hajthatóak végre, mivel rendszeresen nagy mennyiségű víz zúdul a fedélzetre.

Így suhan a Spirit of Hungary Forrás: Spiritofhungary.hu

Fa Nándoréknak a múlt héten három napra meg kellett állniuk Új-Zélandon, ahol javításokat voltak kénytelenek végrehajtani a hajón.

A versenyben a Bernard Stamm irányította Cheminées Pujoulat vezet, az első három már megkerülte a Horn-fokot. A Spirit of Hungary a hetedik helyen halad, hátránya a hatodik helyezett spanyol Renault Captur-hoz képest 1472 tengeri mérföld.