Vágólapra másolva!

Eldőlt: Hamburg rendezheti a németországi olimpiát

A Német Olimpiai Bizottság elnöksége úgy döntött, hogy Hamburggal pályázik a 2024-es nyári játékok megrendezésére.

A bizottság (DOSB) nyolctagú vezetése hétfőn választott az északi kikötőváros és Berlin között, de ezt szombaton még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia. A választás nem nagy meglepetés, hiszen sejthető volt, hogy ha nem szeretne hoppon maradni a Német Olimpiai Bizottság, akkor Hamburg pályázatát választja majd Berlinnel szemben.

Hamburgban népszerűbb az eszme

Mindkét város múlt hétvégén mutatta be terveit, Hamburgnak több létesítményt kellene megépítenie, Berlinben ugyanakkor a legtöbb helyszín már készen áll. A DOSB felkérésére elvégzett telefonos közvélemény-kutatás múlt kedden közölt eredményei szerint Hamburgban a lakosok 64, Berlinben pedig 55 százaléka támogatja az olimpiai pályázatot.

Mostanáig - a németeken kívül - Boston és Róma jelezte, hogy a 2024-es olimpiáért versenybe száll, míg Párizs, Baku, Doha és Isztambul az érdeklődését fejezte ki, akárcsak Durban, amely azonban időközben, úgy tűnik, letett a kandidálásról. Legalábbis a dél-afrikai sportminiszter két és fél hete irreálisnak nevezte a jelentkezést.

A MOB még vizsgálódik

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

A jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról 2017-ben, Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.