Vágólapra másolva!
Sikerrel járt Hosszú Katinka, aki egy transzparenssel készült a nagy találkozásra példaképével, az NBA-ben szereplő Cleveland Cavaliers sztárjával, LeBron Jamesszel.

Úszóklasszisunk kilátogatott az Orlando-Cleveland meccsre, és bár először még aggódott, hogy nem engedik fel a lelátóra ilyen nagy felirattal, végül nem lett ebből gond. Hosszú állítása szerint feltűnést keltett a transzparenssel, Facebook-oldalán megjelent beszámolójában azt írja, egy pillanatig cikinek is érezte, de végül összejött, amit szeretett volna.

"Az első negyed végén, egy időkérés után, pont velem szemben állt, elkezdett hunyoritani, látszott, hogy próbálja messziről elolvasni a transzparensem. Majd összerakta a két kezét, meghajolt, a mutató ujjával rám mutatott és elkezdett futni, mert a meccs folytatódott. Szerintem, ez egy nagyon szép dolog volt tőle, hogy megállt, elolvasta és reagált a feliratomra, ráadásul meccs közben, úgy, hogy egy teljesen idegen vagyok a számára, csak egy, a több 10 millió rajongói közül. Pont ezért ő a példaképem!"