Ha elszánjuk magunkat, akkor essünk neki!

olimpia, ötkarika
RUSSIAN FEDERATION, Sochi : A fan wears a pair of Olympic Rings shaped glasses during the Men's Ice Hockey Group C match Czech Republic vs Latvia at the Bolshoy Arena during the Sochi Winter Olympics on February 14, 2014. AFP PHOTO / JONATHAN NACKSTRAND
Vágólapra másolva!
Budapestnek a feladat nagyságára való tekintettel csak úgy szabad pályáznia a 2024-es olimpia megrendezésére, ha az ország összefog, hangzott el a Sport 1 televízió pénteki Sportgazdaság című műsorában.

Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos azt mondta, a szándéknyilatkozat benyújtásáig tartó vitában helye van minden nézőpontnak. Azt hangsúlyozta, olimpiát akkor érdemes rendezni, ha az a későbbiekben a magyar családok felzárkózását szolgálja, munkahelyeket teremt, az országot előbbre viszi, a rendezéssel kapcsolatos kockázatok pedig kezelhetőek.

"A kormányzatnak jelenleg sem álláspontja, sem feladata nincs még, ugyanakkor sportbarátként szurkol a Magyar Olimpiai Bizottságnak" - jelentette ki Fürjes Balázs, aki kiemelte, a kormány számára az lesz a legfontosabb kérdés, hogy az olimpia a magyar emberek jóléti mutatóit tudja-e közelíteni az európai uniós átlaghoz, viselhetőek lesznek-e a költségek, tehát valóban gazdaságos lesz-e a rendezés.

A kormány egyelőre sportbarátként szurkol Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Most könnyebb rendezni

Szerinte a mindenkori kormány felelős az ország költségvetéséért, gazdaságáért, így racionálisan tekint az olimpiai pályázat gondolatára, ugyanakkor kétségtelen, hogy most könnyebben lehet gazdaságos játékokat rendezni, mivel az ország az elmúlt tíz évben fejlődött, a rendezés követelményei viszont könnyebbé váltak.

A kormánybiztos arra utalt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly decemberben elfogadta az Agenda 2020 elnevezésű reformprogramot, amely a kisebb, 2-3 milliós lakosságú városoknak ad elsősorban lehetőséget a gazdaságos és fenntartható játékok rendezésére.

"Az egész gondolatnak akkor van létjogosultsága, ha olimpiai pályázat nélkül is mennének azok a fejlesztések, amelyek egyébként a játékok megrendezéséhez is kellenek" - tette hozzá Fürjes.

Már most be kellene jelenteni a kandidálást

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint már most be kellene jelenteni, hogy Budapest kandidál, mert az ellenfelek közül Boston és Hamburg ezt megtette. Úgy vélte, nem jó, hogy először a magyar embereket akarják meggyőzni, milyen előnyökkel jár a budapesti olimpiai pályázat.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke Forrás: MTI/Földi Imre

"Először belső harcot vívunk és kis lépésekkel szeptemberig eljutunk odáig, hogy beadjuk a pályázatot. (...) De Isten őrizzen attól, hogy mondjuk közben Prága bejelentkezzen, mert akkor buktunk" - mondta az Olimpiai Védnöki Testület tagja, a Nemzetközi Úszó Szövetség alelnöke, aki hozzátette, az olimpiai pályázat miatt időben elkészülnek az infrastrukturális fejlesztések, amelyek egyébként elhúzódhatnának.

A sportvezető hangsúlyozta, a NOB az Agenda 2020-szal a kisebb városoknak akar lehetőséget adni, tehát saját magát hazudtolná meg, ha ezután egy metropoliszban lenne az olimpia.

"Döntsük el, hogy igen, vagy nem, ha elszánjuk magunkat, akkor essünk neki, persze nem felelőtlenül" - jelentette ki Gyárfás Tamás.

Borkai nagyobb lendülettel menne

Borkai Zsolt, a MOB elnöke abbéli reményét fejezte ki, hogy a pályázat társadalmi támogatottsága, amelyet a MOB előzetesen elképzelt, valósággá válik majd.

"Magam is sokkal nagyobb lendülettel mennék előre, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a NOB a szándéknyilatkozat beadása után független szakértők bevonásával fogja majd vizsgálni, hogy a jelentkezőnek valóban van-e lehetősége a pályázatra" - mondta Borkai Zsolt, egyúttal kiemelte, az Agenda 2020 miatt Budapest nagy lehetőség előtt áll, és ebben a helyzetben a városnak és az országnak bizonyítania kell, képes olimpiát rendezni.

A vidék is csatlakozni fog

Győr polgármestere hozzátette, kapkodni nem szabad, ugyanakkor az eddigi lépések abba az irányba mutatnak, hogy jó úton haladnak. Megjegyezte, korábban már többször felmerült a budapesti olimpiarendezés gondolata, akkor a különböző oldalak egymásnak feszültek, ami nem volt szerencsés.

Borkai Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A MOB elnöke szerint előfordulhat, hogy a magyar emberek többsége végül nem áll a pályázat mellé, de nem tartja ezt valószínűnek, és hangsúlyozta, a vidék is csatlakozni fog a fővárosi olimpiához, a mai világban ugyanis a 100-200 kilométeres távolságok már szinte nem is számítanak, így számos versenyt lehet majd Budapesten kívül rendezni.

Fontos a társadalmi konszenzus

András Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa szerint az Agenda 2020 nagy lehetőség Magyarországnak, ugyanakkor közös célt kell megfogalmazni, az érintetteknek egy irányba kell húzniuk, és mindenkinek hozzá kell tennie a magáét a pályázathoz.

"Nagyon fontos a társadalmi konszenzus, sokat kell beszélni erről, de ez a nemzetet összekovácsoló ügy lehet, az álmok pedig a tettek által válhatnak valósággá" - mondta András Krisztina.

Az biztos, hogy a sajtó a rendezés mellett áll, a Magyar Olimpiai Bizottság megkeresésére ötvenhét médium küldte el a logóját, így csatlakozva a Párbeszéd az olimpiáért kezdeményezéshez.