Társoldalunk:

Már 25 ezren neveztek a Vivicittára

2015.04.17. 22:12

A szervezők szerint Magyarország leglátogatottabb szabadidősport-eseménye lehet a 30. Telekom Vicicittá Városvédő Futás. Ha nem tud ott lenni, az Origón élőben is nézheti a vasárnapi versenyt.

A szervezőktől kapott legfrissebb adatok szerint már 25 200-an neveztek a hét végi 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futásra. Ebben a helyszínen nevezettek értelemszerűen még nincsenek benne, de így is rekord - nemcsak a verseny történetében. A Budapest Sportiroda szerint a 25 ezer feletti létszámmal minden idők leglátogatottabb szabadidősport-eseménye lesz Magyarországon.

A kétnapos esemény szombati programja délelőtt 11-kor kezdődik, a váltóverseny után a 3 kilométeres Minicittá, a gyaloglóverseny, a fogyatékkal élők versenye, majd a családi futás következik. Vasárnap reggel kilenckor indul a félmaraton, utána a Telekom Vicicittá Városvédő Futás, végül a 7 kilométeres Midicittá.

Négy kerületen futnak végig

A vasárnapi félmaraton útvonala a főváros I., V., IX. és XIII. kerületét is érinti. Arról, hogy pontosan merre haladnak majd a futók, és hol kell emiatt forgalomkorlátozásokra számítani, ebben a cikkünkben olvashat.

A versenyen jótékony célokra is gyűjtenek. Számos ismert ember indul, köztük Esze Dóra író, Zacher Gábor toxikológus Verrasztó Dávid Euróba-bajnok úszó, Lisztes Krisztián volt válogatott focista és Decker Ádám világbajnok vízilabdázó. Az Origo csapata a Fóti Gyermekközpontot támogatja.

A vasárnapi futást élő streamen közvetítjük majd az Origón.

Egy korábbi rajtForrás: futanet.hu