Vágólapra másolva!
A szárnyasugrás 8000 méteres világrekordjának megdöntésére készül a kínai Csang Su-peng, aki 8100 méterről, oxigénmaszk nélkül vág neki a szombati kísérletnek.

A 29 éves extrémsportoló jelenleg Ázsia bajnoka. Siklóernyős volt, mielőtt beleszeretett a szárnyasugrásba, 2004 óta tízszer nyerte meg az országos siklóernyős bajnokságot. A 2009-es, 7. célraszálló világversenyről szintén győztesként tért haza Szarajevóból.

Csang azt nyilatkozta, hogy amióta az első képeket, videót meglátta a szárnyasruhába öltözött emberek repüléséről, azóta vonzódott e sporthoz. Döntésre pedig akkor jutott, amikor közvetlenül is találkozhatott a szárnyasugrók közül Jeb Chrisszel. Az amerikai sportoló 2011-ben a Hunan tartományi Csangcsiacsie Nemzeti Park Tienmen hegyén mutatta be tudományát.

Csang beiratkozott egy amerikai ejtőernyős képzésre, majd 2013 márciusában Európában tanult tovább és szerzett végül szárnyasruháspilóta-papírt.

Öt percig madárember

A férfi eddigi legjobb eredményét 6800 méteren szerezte tavaly egy arizonai megmérettetésen. A "madáremberek" csúcstartója a 39 éves svájci Remo Lang, aki szintén tavaly állította be rekordját oxigénmaszk nélkül, 8000 méterről ugorva, öt percen át madárként repülve.

A szárnyasruhás ugrók az 1990-es években tűntek fel, és a legveszélyesebb extrémsport művelőinek tartják őket. Többnyire magas sziklákról rugaszkodnak el, majd speciális szárnyas ruhájukkal a levegőben siklanak, mielőtt egy ejtőernyő segítségével földet érnek. A világon kevesebb, mint hatszáz szárnyasugrót tartanak nyilván.

Tavaly októberben épp a Tienmen-hegy térségében vesztette életét a sportág jeles magyar képviselője, nemzeti bajnoka Kováts Viktor. A világbajnokságra edzett társaival, amikor egy sikertelen próbaugrás során egy völgyben lezuhant.