Vágólapra másolva!
Veszélybe került a MotoGP vb-címvédője, Marc Márquez szereplése a jövő hétvégi spanyolországi futamon, miután egy edzésen eltörte az egyik ujját.

Márquez a bal keze kisujját törte el, miközben dirt track-edzést tartott. A testrészt már meg is műtötték, egy kis titánlemezzel rögzítették a csontokat.

"Ezzel már 24 óra után elkezdődhet a funkciók helyreállása, így lehet esélye versenyezni Jerezben" - mondta a sebész, Dr. Xavier Mir.

A Repsol Hondára rájár a rúd ebben a szezonban: Márquez csapattársának, Dani Pedrosának a karját kellett műteni, ami miatt nem tudott száz százalékot nyújtani, és legalább két futamot ki kell hagynia - a legutóbbi, Argentin GP-n már nem indult.

Márquez a vb-rajt előtt. Most nincs vicces kedvében Forrás: Marc Márquez/Twitter

A Honda egy rövid közleményben annyit írt: "nincs kizárva" Márquez indulása a május 3-iki versenyen, melynek az első edzése négy nap múlva lesz.

Megtorpan a karrierje?

A 22 éves spanyol tavaly előtt újoncként megnyerte a vébét, majd pedig megvédte a címét, számos rekordot megdöntve út közben.

Idén viszont nehezen indult a szezonja: az első futamon kisodródott mindjárt az első kanyarban, majd ötödiknek jött fel, a második versenyt megnyerte, de a harmadik hajrájában ütközött Valentino Rossival, így jelenleg csak ötödik a vébén, harmincpontos hátrányban az éllovas Rossi mögött.

Bár egyelőre továbbra is a Honda tűnik a legjobbnak, a Yamaha és a Ducati is közelebb került hozzá, azaz egy futam kihagyása nagyon rosszkor jönne most Márqueznek.