Vágólapra másolva!
A világ legjobb driftversenyzőit felvonultató King of Asia meghívásos sorozatának malajziai futamán szerepelhet május végén a háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám.

A pilóta csapatának, a Tomracing Motorsportnak a közleménye szerint a kétszeres magyar bajnok a profi sorozat idei első, Japánban rendezett viadalára is meghívást kapott, oda azonban pénzügyi okokból nem tudott elutazni saját autójával.

"Úgy döntöttünk, Malajziába mindenképpen elmegyünk, még akkor is, ha bérautóval kell versenyeznem, amely majdnem biztosan jobbkormányos japán jármű lesz, s vélhetően nem lesz könnyű megszokni" - idézte Kerényit a közlemény.

A magyar közönség a pénteki Nagy Futam elnevezésű budapesti autó- és motorsport bemutatón láthatja Kerényi Ádámot, aki driftbemutatót tart a belvárosi rendezvényen.

A drift lényege: a versenyzőknek úgy kell végigmenni a kijelölt pályán, hogy autójuk minél többet haladjon keresztbe csúszva. A produkciókat a pontozóbírók négy szempont, az ideális ív tartása, a sebesség, az autó keresztben haladásának szöge, valamint az összkép alapján értékelik.