Vágólapra másolva!
Idén nem rendezik meg az Eschborn-Frankfurt országúti kerékpárversenyt, miután egy házkutatás során csőbombát és gyújtószerkezetet találtak a verseny útvonalának közelében.

A rendőrség őrizetbe vett két embert, akik a hatóságok feltételezése szerint a radikális iszlamizmus legnépszerűbb németországi irányzatának, a szalafizmusnak a követői. A Frankfurt melletti Oberurselben tartott házkutatáson lefoglaltak egy csőbombát, egy gyújtószerkezetet, egy gépkarabélyt és lőszereket.

A rendőrség feltételezése szerint a 35 éves, török származású, német állampolgárságú férfi és felesége, egy 34 éves török állampolgár a pénteki verseny során akart robbantásos merényletet elkövetni. A szervezők a rendőrséggel egyeztetve végül úgy döntöttek, nem rendezik meg a versenyt a lakosság biztonsága érdekében, és közleményükben azt írták, meg akarták akadályozni, hogy megismétlődjön az, ami 2013-ban a Boston Maratonon történt. Akkor a csecsen nemzetiségű Carnajev testvérpár által elkövetett robbantásos merényletben hárman meghaltak, 264-en pedig megsebesültek.

A most őrizetbe vett házaspár március végén került a rendőrök látókörébe, miután szokatlanul nagy mennyiségben vásároltak vegyi anyagokat egy barkácsboltban. Az utóbbi napokban állandó megfigyelés alatt tartották a házaspárt, majd csütörtök hajnalban egy különleges rendőri egység őrizetbe vette őket. A férfi a hatóságok szerint korábban kapcsolatban állhatott egy iszlamista terrorista sejttel, az úgynevezett Sauerland csoporttal, amelynek négy tagját 2007-ben letartóztatták azzal a gyanúval, hogy merényleteket terveztek németországi amerikai létesítmények ellen. A gyanúsítottak ezt beismerték.

A pénteki versenyen nagyjából 200 indulóval számoltak, és köztük lett volna John Degenkolb, az egyik legnagyobb presztízzsel bíró egynapos viadal, a Paris-Roubaix idei győztese. Egy másik német bringás, Tony Martin a Facebookon sajnálkozott a verseny törlése miatt. "Megdöbbentett, hogy versenyzők, edzők, nézők lehettek volna egy terrorakció célpontjai. Sajnálok mindenkit, aki úgy tervezte, hogy elindul, szomorú, hogy elmarad a verseny, de ugyanakkor jó tudni, hogy a biztonsági gépezet működik" - írta a háromszoros időfutam-világbajnok Martin.