Tizenkilenc Fair Play-díjat osztott ki a MOB

Majthényi Szabolcs és Domokos András, Repülőhollandi-világbajnokság
Constanta, 2010. június 22. Az aranyérmet szerzett Majthényi Szabolcs (j), Domokos András kettős versenyez a romániai Constantában rendezett vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon. MTI Fotó: -
Vágólapra másolva!
A magyar sport- és művészeti élet tizenkilenc személyisége részesült a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-bizottsága által odaítélt díjban. Elismerést kapott többek között Majthényi Szabolcs és Domokos András tizenegyszeres vitorlázó világbajnokok, Vígh László torna mesteredző, a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán trénere, valamint Kovács István ötkarikás bajnok, amatőr és profi világbajnok ökölvívó.

Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke beszédében emlékeztetett arra, hogy 50 évvel ezelőtt, 1965-ben a magyar sportújságírók kezdeményezésére az akkori sporthivatal hozta létre a Magyar Fair Play Bizottságot, s ez a jubileum emeli a díjátadó értékét.

Simicskó István sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a sport sok-sok értéket hordoz magában, jellemformáló, közösségalkotó, ám a legfontosabb, amire megtanít a szabályok betartása és a sportszerűség. "Ma olyan világban élünk, ahol a sportszerűségre kevesebb figyelem jut, ezért is fontos a fair play szellemiségének terjesztése" - hangsúlyozta.

Domokos András és Majthényi Szabolcs Forrás: MTI

A sporttal kapcsolatos díjak átadása után Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár kiváló gondolatnak nevezte, hogy már nem csak sportolókat, hanem művészeket is díjaz a fair play bizottság. Platón ókori görög filozófust idézve kiemelte, hogy korunk társadalmának szüksége van arra, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is egészséges emberek alkossák, és a művészek a lelki nevelésünkhöz járulnak hozzá tevékenységükkel, alkotásaikkal. Majd átadta a két művész kitüntetettnek, Rudolf Péter színművésznek és Mihály Gábor szobrásznak a fair play díjat.

A MOB illetékes testülete hat kategóriában - fair play életműdíj, fair play a szabadidősportban, a fair play eszméjének népszerűsítése, fair play cselekedet, a fair play eszmeisége a művészetben, illetve "a sport szolgálatában" - ítélt oda elismeréseket.

Kamuti Jenő és Kovács István Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Fair Play-díjasok
Fair play-cselekedet:
trófea: Osváth Richárd (kerekesszékes vívó), Kónya Imre (ügyvéd, korábbi belügyminiszter)
diploma: Vanek Ákos (triatlonos), Szabalics Szilárd (labdarúgó)

A sport szolgálatában kategória:
trófea: Molnár Zoltán (sportvezető, szakedző)
diploma: Takács Ferenc (egyetemi tanár, filozófus)

Életműdíj:
trófea: Pál Ferenc (volt válogatott atléta, plébános), Dobszai Jenő (edző, pedagógus), Kovács István (olimpiai és világbajnok ökölvívó)
diploma: Palotai Károly (olimpiai bajnok labdarúgó, játékvezető), Vígh László (torna mesteredző), Mészáros József (vívóedző, bíró), Kausz István (öttusázó, vívó, orvos), Majthényi Szabolcs és Domokos András (11-szeres vitorlázó világbajnokok)

A fair play eszméjének népszerűsítése:
diploma: Vass István Zoltán (újságíró, rádiós műsorvezető)

Fair play a szabadidősportban:
trófea: Beck Mónika (a Magyarország Szív futónagykövete)

Fair play a művészetben:
trófea: Rudolf Péter (színművész), Mihály Gábor (szobrászművész)