Társoldalunk:

Jövőre is öntjük a pénzt a sportba

2015.05.13. 16:11

A kormány által szerdán benyújtott jövő évi költségvetési javaslat szerint az állam 35,88 milliárd forinttal támogatja 2016-ban a Nemzeti Olimpiai Központ beruházását. A 2017-es budapesti vizes világbajnokság megrendezéséhez szükséges egyes létesítmény-fejlesztések kiadásai 27,27 milliárdot tesznek ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) biztosított összegek között a sporttevékenység támogatása fejezet alatt található felsorolásból kiderül, hogy a sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatására 10,66 milliárd, az országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítására, továbbá az MLSZ feladatainak támogatása pedig 7 milliárd forint áll rendelkezésre. A versenysportok támogatására 1,3 milliárd forintot terveznek.

A 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása 4,02 milliárd forintot jelent. A kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztéseinek támogatására 3,68 milliárd, üzemeltetésre 1,88 milliárd jut. A versenysport és az olimpiai felkészülés szakmai támogatása 2,61 milliárdba kerül.

Az MTK-stadion látványterveForrás: Mtkinfo.hu

A nemzeti stadionfejlesztési programon belül a székesfehérvári Sóstói Stadion felújítására 4,26 milliárdot biztosít a kormány, a Bozsik Stadionra 2,94 milliárdot, a diósgyőrire pedig 2,64 milliárdot. Egyformán 2,97 milliárd jut a tornaterem-építési és a tanuszoda-építési programra.  A hazai fejlesztésű programokon belül a Hungaroring Sport Zrt. támogatási összege 12,02 milliárd forint.