Vágólapra másolva!
Polony István szövetségi elnök, és az újrainduló Tour de Hongrie szervezői elérték: a magyar országúti körverseny felkerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenynaptárába, azaz már idén is része lesz az olimpiai kvalifikációs sorozatnak.

"A döntésből is látszik, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség tisztségviselői is rendkívül fontosnak tartják a magyar kerékpársport és ezen belül az országúti kerékpározásunk felemelkedését" - vélekedett Polony.

A Tour de Hongrie hét év után indul újra, és mivel komoly besorolást kapott a nemzetközi szövetségtől, erős mezőny gyűlhet össze.

Az idén 90 éves versenyt augusztus 4-9-ig, várhatóan 100-120 fős nemzetközi mezőnnyel rendezik. A 760 kilométeres Tour Szombathelyen indul, a befutó pedig a budai várban lesz.

Forrás: Magyar Kerékpáros Szövetség