Vágólapra másolva!
Színes egyénisége a magyar csapatnak a bredai fitnesz- és testépítő Eb-n Barkóczi Tamás, aki tíz éve még NB I-es futballista volt, egyszer megpróbálta lenyomni az autópályán Michelisz Norbertet, Csernus Imrével egy nyilvános beszélgetésen sikerült összevesznie, tavaly pedig egy sikertelen csukafejes miatt sérült meg. Most az Eb-ezüstérmét ünnepli.

Barkóczi Tamás a bredai fitnesz- és Európa-bajnokságon a 90 alattiak kategóriájában indult, és egy nagyon kemény mezőnyben sikerült Eb-ezüstérmet szereznie.

Pedig a pályaválasztásakor nem úgy tűnt, hogy bodybuilder lesz belőle.

Miután 98 százalékos matekérettségit írt, tanár szeretett volna lenni, de végül a sport miatt borász technikusi végzettséget szerzett. Szekszárdi lakosként hiába lettek volna kiváló lehetőségei borászként, inkább a sport mellett tette le a voksát, de a tanítási vágy - személyi edzőként - megmaradt benne.

Futball és testépítés egyidőben

Labdarúgásban NB I-ig vitte, az álma a válogatottság volt, ami a fociban nem jött össze, testépítésben viszont egyre nagyobb sikereket ért el: a WABBA-vébén ezüstérmes, a WBPF-vébén pedig negyedik lett, most pedig az utóbbi szervezet Eb-jén lett a második legjobb.

Forrás: Origo

A több lábon álló,

142-es IQ-val rendelkező

Barkóczi az óriási súlyzók mellett a sebesség szerelmese is, Mercedes terepjárójában sokszor padlóig nyomja a gázpedált.

"Történt, hogy elment mellettem egy Honda Civic, és arra gondoltam, hogy jobban tette volna, ha egy drágább és erősebb Accordot vesz, ezért utána eredtem, hogy megmutassam, milyen egy igazán gyors autó. A gázpedálra tapostam, és a következő emelkedő után már sehol nem volt, majd sikerült utolértem. De utána megint faképnél hagyott, pedig az én autóm 285 lóerős. Mesélem a sztorit másnap a teremben, és hamar kiderült, hogy a civices ugyanezt tette előttem;

Tamás egy alkalommal Szekszárdon úgy döntött, elmegy Csernus Imre beszélgetős előadására. A népszerű pszichiáter felhívta a színpadra a testépítőt, favágónak hívta a sportolót, aki cserébe hakninak nevezte Csernus látogatását, a nézők megdöbbenésére.

A tavalyi éve felemásra sikerült egy baleset miatt. "Egy derékig érő medence partjáról megpróbáltam átugrani az egyik 180 centis barátomat, ami sikerült is, csakhogy a vízbe érkezés után tricepsz-szakadást szenvedtem."

A felépülés 12 hetet vett volna igénybe, de ő már négy hét után edzőterembe járt, és mindent megtett azért, hogy az idei Eb-n már csúcsformában legyen. Az ezüstéremnek nagyon örül, de a célja, hogy egyszer végre ő nézzen le a riválisaira a dobogó tetejéről.

(Még több olvasnivaló a fitnesz-Eb-ről)