Vágólapra másolva!
A magyar válogatott 5-3-as vereséget szenvedett a világranglista-vezető oroszoktól a bakui Európa Játékok strandfoci tornájának nyitófordulójában.

Weisz Tamás szövetség edző együttese a gól nélküli első harmadot követően a második szakaszban kétgólos hátrányba került, majd a folytatásban Badalik Szabolcs révén szépített (1-2). A különbség ezt követően visszaállt (1-3), ám Ughy Márk és Ábel Péter góljával egyenlített a magyar csapat (3-3).

A hajrá a világbajnok orosz együttesé volt, s az utolsó két percben szerzett két találattal eldöntötték a találkozó sorsát.

A strandlabdarúgó tornán két csoportban zajlanak a küzdelmek. A két csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok és a negyedikek pedig az 5-8. helyért játszanak tovább.

A magyarok csütörtökön a világranglistán ötödik spanyolokkal, majd pénteken az olaszokkal játszanak. A másik csoportban Ukrajna, Svájc, Portugália és a házigazda Azerbajdzsán mérkőzik egymással.