Vágólapra másolva!
Justin Gatlin szolgáltatta a vasárnap zárult amerikai atlétikai országos bajnokság csattanóját, miután 19.57 másodperces eredménnyel nyerte meg a férfi 200 métert, és ezzel a 100 mellett kétszázon is biztosította helyét a világbajnoki csapatban.

A jövő keddi Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj talán legnagyobb sztárja már a szombati előfutamban, majd a vasárnapi elődöntőben is 20 másodpercen belüli idővel ért célba (19.92 mp, 19.90 mp) úgy, hogy mindkétszer könnyedén futott.

Justin Gatlin kirobbanó formában van Forrás: AFP/Jean Christophe Magnenet

A 33 éves sportoló a finálét már komolyan vette és szinte szélcsendben (0,4 méter/másodperc) a világ idei legjobbját futotta, magabiztosan utasítva maga mögé a mezőnyt. Gatlin ezzel nem csupán - idei ranglistavezető - egyéni csúcsát javította meg (19.68 mp), de Tyson Gay 2007-es versenyrekordját (19.62 mp) is megdöntötte.

Mögötte a pénteki 100-as döntőben negyedik Isiah Young ért célba (19.93 mp) a második, Wallace Spearmon pedig a harmadik helyen.

Kiváló eredmények születtek

Női 200-on az egyetemi 100-as bajnok Jenna Prandini diadalmaskodott 22.20 másodperces egyéni csúccsal, megelőzve Candyce McGrone-t (22.38 mp) és Jeneba Tarmoh-t (22.44 mp).

A vasárnapi záráson több más számban is kiváló eredmények születtek: női rúdugrásban az olimpiai bajnok Jenn Suhr (4,82 m), férfi 110 méter gáton pedig a világbajnoki címvédő David Oliver (13.04 mp) győzött a világ idei legjobbjával.