Társoldalunk:

Budapest nem kicsi hátránnyal indulna Bakuval szemben

2015.06.30. 20:20

A magyar küldöttség és a Magyar Olimpiai Bizottság is elérte a célját a vasárnap zárult bakui I. Európa Játékokon - mondta Fábián László csapatvezető, a MOB sportigazgatója az M1 televíziónak.

A sportvezető szerint a viadal nagyon jó főpróba volt a jövő évi olimpia előtt.

"A MOB úgy kezelte az Európa Játékokat, hogy itt kell kicsit megnézni, hogyan is állunk, esetleg kinek van lehetősége kvótát szerezni vagy pontokat gyűjteni a kvalifikációs sorozatban" - fogalmazott Fábián László. "Ennek megfelelően teljesítettünk. Azt hiszem, most sok sportágban érdemes mérleget készíteni és annak ismeretében folytatni a felkészülést a riói játékokra.A magyar sportolók húsz dobogós helyezéssel - nyolc arannyal, négy ezüsttel és nyolc bronzzal - az éremtáblázat 11. helyén végeztek Bakuban.

Az I. Európa Játékokat sokan miniolimpiának is nevezték, és a MOB sportigazgatója szerint ez egyáltalán nem túlzás.

"Bár hivatalosan nem lehet olimpiának nevezni, az Európai Olimpiai Bizottság és az azeri szervezők mindent megtettek azért, hogy úgy érezzük, ez egy olimpia" - mondta Fábián László, hangsúlyozva, hogy szerinte Baku és Azerbajdzsán készen áll egy olimpia megrendezésére. A kormány fontolgatja is, hogy versenybe szálljon a 2024-es nyári játékok rendezési jogáért.

"Kicsit propaganda is volt a részükről ez a rendezés. Budapest nem kicsi hátránnyal indulna Bakuval szemben, ahol a létesítmények nyolcvan-kilencven százaléka készen áll. Versenyszervezésben ugyanakkor kicsit halványabbak, mint Magyarország, ebben mi előttük vagyunk" - tette hozzá a sportigazgató.

Az Országgyűlés jövő hétfőn tárgyalja a 2024-es olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozati javaslatot.

Fábián László arról is beszélt, hogy eddig Európa volt az egyetlen kontinens, amelynek nem volt saját multisporteseménye. Be kell azonban vezetni, mert jó lehetőség arra, hogy a kontinens megerősítse helyét az olimpiákon is.