Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Marc Coma, az ötszörös Dakar-rali-győztes motorversenyző.

A 38 éves spanyol motoros csütörtökön honlapján jelentette be, hogy ezentúl a verseny sportigazgatójaként fog dolgozni.

- mondta Coma, aki 12 alkalommal vett részt a világ legnehezebb és leghosszabb terepversenyén, amelyet 2006-ban, 2009-ben, 2011-ben, 2014-ben és az idén nyert meg.