Társoldalunk:

Szabó László: Paralimpiát Budapestre!

2015.07.07. 10:03

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság hétfőn megválasztott elnöke azt szeretné, hogy az olimpiai rendezés gondolatával együtt a paralimpia is megjelenjen.

"Azt szeretném, hogy az emberek fejében ne csak az olimpiarendezés jelenjen meg, amikor a pályázatról beszélünk - bár nyilván az a legfontosabb -, hanem a paralimpia is. Ezért én úgy fogalmaztam a programomban, hogy paralimpiát Budapestre!" - mondta az M1-nek Szabó László.

A 45 éves kommunikációs szakember hozzátette, az olimpiához hasonlóan a paralimpia sem pusztán sportesemény. Véleménye szerint, ha paralimpia lenne Budapesten, az egy olyan társadalmi szemléletformáló projekt lenne, amelyet követően rá sem lehetne ismerni Magyarországra a tekintetben, hogy miképpen fordul saját fogyatékos embertársai felé az eseményt követően.

Szabó László, az új elnökForrás: MTI/Kovács Attila

Az MPB elnöke - aki a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöki tisztjét is ellátja - a soron következő, riói paralimpiával kapcsolatban elmondta, körülbelül harminc magyar kvótával lenne elégedett. A következő hónapok elsősorban a kvótaszerzésről szólnak, ugyanis e tekintetben egyelőre nem állnak túl jól a paralimpikonok, mivel eddig egy sportlövő, egy cselgáncsozó, illetve egy országúti kerékpáros harcolta ki a brazíliai részvételt.