Vágólapra másolva!
A 2024-es budapesti olimpiai pályázatot készítők számára is intő jel lehet, hogy a rendezés költségei még egy olyan precizitásáról híres országban is nagyon durván el tudnak szabadulni, mint Japán. Endo Tosiaki olimpiaminiszter folyamatosan halasztásokért, helyszínváltozásokért és költségcsökkentésekért kilincsel a NOB-nál, de van, amivel ő sem tud mit kezdeni: most már kénytelenek lesznek felépíteni a világ legdrágább stadionját. 

A napokban jelentették be a tokiói nyári olimpia szervezői, hogy a rendezvényre készülő Nemzeti Stadion építési költségei durván megugrottak, és az előzetesen várt 1,2 milliárd dollár helyett valószínűbb, hogy 2 milliárdba, azaz nagyjából 570 milliárd forintba kerül majd a létesítmény.

Ezzel letaszítja trónjáról az 1,6 milliárd dollárból épült New Jersey-i MetLife Stadiumot, és a világ legdrágább sportlétesítménye lesz.

A 2020-as olimpiai tenderen Isztambult és Madridot legyőző japán fővárosban az utóbbi hónapokban többször felvetődött, hogy valamit kezdeni kéne az olimpia elszabaduló költségeivel, és már májusban – amikor még nem is lehetett tudni, hogy a vártnál majdnem 50 százalékkal többe kerül a Nemzeti Stadion – szóba került a tervek egyszerűsítése.

A világ legdrágább stadionja lesz Forrás: Origo


Június 14-én aztán előállt Endo Tosiaki nemrég kinevezett olimpiai miniszter, és közölte, hogy az építőanyagok, a munkaerő és a kötbérek miatt a stadion jelentősen megdrágult, és a létesítményt már nem is lehet áttervezni, mert nem készülne el a 2019-es rögbi-világbajnokságra, amelynek szintén otthont ad majd.

Endo Tosiaki közölte, hogy a költségeket más források elvonásával egészítik ki, így nem épül meg a város új kikötője, ahol a 2020-as vitorlásversenyeket rendezték volna.

Mi kerül 2 milliárd dollárba egy bringássisakon?

A többszörösen díjazott építész, Zaha Hadid tervei alapján készülő, 80 ezres stadionba természetes gyepet telepítenek, ezért amellett, hogy a tetőszerkezet elhúzható, a déli sarka üvegből készül majd, hogy átengedje a napfényt. Az ultramodern stadionban a székek egy része mozgatható lesz, hogy bizonyos eseményeken közelebb lehessen vinni a nézőket a pályához. És természetesen az egész épületet földrengésbiztosra tervezik.

"Nem meglepő, hogy máris elszaladnak a költségek, hiszen a legutóbbi olimpiák és futball-világbajnokságok rendezési költségei mind meghaladták az előzetesen várt összeget – mondta Victor Matheson, a massachusettsi Holy Cross Egyetem közgazdászprofesszora az AP hírügynökségnek. –

– tette fel a kérdést az amerikai professzor.

Mutatós, az biztos Forrás: AFP/Japan Sport Council


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is a "fenntartható olimpia” jelszót adta ki az Agenda 2020 reformprogramjában. A NOB korábban beleegyezett, hogy a japánok a pályázatukban vállalt építkezések egy részét elhalasszák vagy más helyszínekre vigyenek sporteseményeket, amivel nagyjából egymilliárd dollárt (284 milliárd forint) spóroltak a szervezőknek, de a Nemzeti Stadionnal nincs mit tenni, fel kell építeni.

Nem akárkiket nyom le a tokiói csodastadion

A japánok szívesen költenek sporteseményekre, az 1988-as naganói egészen Szocsiig a legdrágább téli olimpia volt, a 2002-es, Dél-Koreával közösen rendezett focivébére épült jokohamai stadion pedig a legdrágább vb-stadion volt, míg a brazilok a 900 milliós brazíliavárosi létesítménnyel be nem előztek.

Igaz, a japánok, pontosabban a Jokohama F. Marinos csapata legalább használja a stadiont, a Mane Garrincha ellenben jelen pillanatban a világ legdrágább buszdepója.

A leendő új listavezető Forrás: AFP/Japan Sport Council

A legutóbbi két olimpia központi stadionjait sem a szél hordta össze,

a pekingi Madárfészek 455 millió, a londoni központi stadion 688 millió dollárba került, de ezzel egyikük sem kerül az első tízbe az immár a tokiói létesítmény által vezetett listán.

Íme, a legdrágább stadionok listájának jelenlegi első öt helyezettje, ezeket előzi meg három év múlva a tokiói Nemzeti Stadion.

5. Wembley, London – 1,35 milliárd dollár

Épül az ötödik helyezett Forrás: AFP/Paul Ellis


4. AT&T Stadium, Dallas – 1,4 milliárd dollár

AT&T STADIUM Forrás: Origo


3. Montreali Olimpiai Stadion – 1,47 milliárd dollár

A felújított Montreali Olimpiai Stadion Forrás: Origo


2. Yankee Stadium, New York – 1,5 milliárd dollár

Az új Yankee Stadium Forrás: Origo


1. MetLife Stadium, New Jersey – 1,6 milliárd dollár

A listavezető Forrás: Origo