Vágólapra másolva!
Két spanyol motoros vesztette életét az amerikai Laguna Secában rendezett Superbike-versenyen.

A versenyről szóló tudósításban azt írják, a baleset a MotoAmerica Superbike/Superstock 1000-sorozat keretein belül rendezett verseny második futamának rajtja után történt. A spanyol Daniel Rivas a harmadik sorból indult a futamon, de a rajt után lelassult a motorja, és felemelt kézzel jelezte, hogy gondjai vannak, hogy a többiek ki tudják kerülni.

A rajt utáni helyezkedésben azonban az egyik versenyző nekiment Rivas motorjának, aki a földre került, és egy másik motoros elütötte. A nagy káoszban további négy motoros ütközött össze, Josh Chisum, Bernat Martinez, Devon McDonough és Kevin Pinkstaff, közülük Martinez Rivashoz hasonlóan olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy hiába szállították kórházba, nem sikerült megmenteni az életét.

Bernat Martinez életét a gyors orvosi segítség ellenére nem sikerült megmenteni Forrás: Twitter

Rivas 27, Martinez 35 éves volt. Mindketten rutinos versenyzők voltak, Martinez az ötödik helyen állt a MotoAmerica Superbike-sorozatban, Rivas pedig 2009-ben megnyerte az európai Supersport-bajnokságot.