Francia siker a Tour 18. szakaszán

Froome, Chris akció FOTÓ FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása sportoló SZEMÉLY akció FOTÓ FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása sportoló SZEMÉLY Az összetettben élen álló brit Chris Froome (sárga mezben) a 102. Tour de France profi országúti ke
Az összetettben élen álló brit Chris Froome (sárga mezben) a 102. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny 12., a franciaországi Lannemezan és Plateau de Beille közötti, 195 kilométeres szakaszának teljesítése közben http://www.origo.hu/sport/20150716-tour-de-france-kerekpar.html
Vágólapra másolva!
A francia Romain Bardet nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, amelyen a brit Chris Froome összetettben megőrizte az előnyét.

A Gap és Saint-Jean-de-Maurienne közötti 186,5 kilométeres csütörtöki etapon a főmezőnytől meglógott egy 29 fős szökevénycsoport, amelyből Bardet bírta legjobban a kisebb-nagyobb emelkedőkkel nehezített utat, így ő haladt át elsőként a célvonalon.

Sikerével ráadásul a hegyi pontversenyben élen állónak járó pöttyös trikóért is harcba szállt. A szökevények között volt a spanyol Joaquim Rodríguez is, aki a szakasz elején több hegyi hajrát megnyert, így ebben a különversenyben átvette a vezetést Froome-tól úgy, hogy Bardet-val áll holtversenyben az élen.

Az összetettben élen álló brit Chris Froome és a mezőny Forrás: MTI/AP/Christophe Ena

Az összetettben elöl lévőknek sem volt nyugodt napjuk. Többen megpróbáltak elszakadni közvetlen riválisaiktól, de végül mindannyian egyszerre 3:02 perc hátránnyal értek célba. A legjobb tízben az egyedüli változás az volt, hogy Bardet feljött a tizedik helyre.

Eredmények, 18. szakasz, Gap – Saint-Jean-de-Maurienne, 186,5 km:
1. Romain Bardet (francia, AG2R) 5:03:40 óra
2. Pierre Rolland (francia, Europcar) 33 mp hátrány
3. Winner Anacona (kolumbiai, Movistar) 59 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Chris Froome (brit, Sky) 74:13:31 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 3:10 p hátrány
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 4:09 p h.
4. Geraint Thomas (brit, Sky) 6:34 p h.
5. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) 6:40 p h.
6. Robert Gesink (holland, LottoNL) 7:39 p h.

A vasárnapig tartó viadalon pénteken a Saint-Jean-de-Maurienne és La Toussuire-Les Sybelles közötti 138 kilométeres alpesi szakasz vár a mezőnyre.