Vágólapra másolva!
Elvesztett egy kínai cég ellen indított plágiumpert Michael Jordan, minden idők egyik legjobb kosárlabdázója. Úgy tűnik, nem elég, hogy egyértelműen igaza van, Kínában jogilag védik a pofátlan lopkodást. 

Az 52 éves szupersztár engedély nélküli név- és logóhasználat miatt perelt be egy vállalatot, ám a pekingi bíróság nem adott helyt a keresetnek.

Jordant az ázsiai országban Qiaodan néven ismerik a 80-as évek óta, és véletlenül éppen ez a neve az érintett sportszergyártónak is. A termékeken ráadásul az a logó látható, amely kísértetiesen hasonlít a Nike cég által forgalmazott, ugró kosarast formázó ábrához, és folyamatosan használták a 23-as számot, ami szintén a Jordan márka rézse.

Qiaodan vs. Michael Jordan, Forrás: Origo

A bíróság azonban közölte, hogy a qiaodan szónak más jelentése is lehet a kínai nyelvben és nem csak a hatszoros NBA-bajnokra vonatkozhat, ráadásul az Egyesült Államokban sok embert hívnak Jordannek.

A játékos stilizált logóján pedig nem ismerhetők fel az amerikaiak kétszeres olimpiai bajnokának arcvonásai, így a vásárlók "nehezen tudják azonosítani Michael Jordannel".

A legendás kosaras 2012-ben egyszer már panaszt tett a Qiaodan Sports ellen, ugyancsak kevés sikerrel. A kínai legfelsőbb bíróság egyébként heti rendszerességgel ment fel kínai cégeket, amiket hasonló ügyekben perelnek különböző nemzetközi nagyvállalatok.