Vágólapra másolva!
Vasárnap egy balatonfüredi szórakozóhelyen tömegverekedés tört ki, a balesetben súlyosan megsérült egy magyar fitneszmodell, Kálmán Csilla.

"A semmiből a betonnak löktek fejjel. Súlyos testi sértés. Most kaptam a hírt: afrikai orvostanhallgatók voltak a tettesek" - írta a saját Facebook-oldalán Kálmán Csilla, majd az Origónak részletesen is beszélt az esetről.

A kötekedés már benn elkezdődött a szórakozóhelyen, ahol - az angoltanárként dolgozó fitneszmodell tudomása szerint - 35 afrikai, Budapesten tanuló orvostanhallgató születésnapot ünnepelt.

Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett Forrás: Kálmán Csilla / Facebook

"Elfoglalták a táncparkettet, lökdösődtek. A barátaim (heten voltunk, négy fiú, három lány) voltak ekkor benn, én kinn beszélgettem. Egyszer csak azt hallottuk kinn, hogy benn kiabálnak, elindultunk egy barátommal, de őt ekkor lerántották hátulról. Én azt láttam, hogy hárman már rajta vannak.

Ekkor az afrikai férje - most tudtam meg, hogy a férje -, ráütött ököllel a hátamra, és még egyszer ráfejeltem a betonra" - emlékezett vissza a sportolónő.

Hozzátette, támadói "normálisan voltak öltözve", fegyver nem volt náluk, üveggel próbáltak ütni. "Aztán jöttek a kidobók, másik helyről is kellett erősítést hívniuk. De

A biztonságiak paprikaspray-vel védekeztek, szerencsére én ebből nem kaptam."

Kálmán Csilla úgy értesült, hogy az afrikaiak aznap hajnalban egy füredi pizzériában egy buszsofőrt is bántalmaztak, és azt a fiatalembert is megverték, aki segítséget akart hívni. "Összetaposták a telefonját. Itt is volt rendőri intézkedés."

A legjobban azt sajnálja, hogy veszélybe került a vb-felkészülése Forrás: Kálmán Csilla / Facebook

A rendőri jelentés szerint hét afrikai került kórházba, hét ellen indult eljárás, és eddig öt embert állítottak elő.

és bevittek a veszprémi kórházba."

A fitneszmodell nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, mégis

azt sajnálja a legjobban, hogy nagyon fáj a válla, így valószínűleg nem tud edzeni felsőtestre,

pedig lassan itt a versenyidőszak.

Fitneszhírek a reblogon