Vágólapra másolva!
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy minden idők egyik legdurvább futóversenyét rendezték meg a Himalájában, és Szőnyi Ferenc harmadikként ért célba. A La Ultra – The High elnevezésű versenynél keményebbet elképzelni is nehezen tudnánk. 

A La Ultrában nem is az a legerősebb, hogy csaknem 6000 méter magasra is felfutnak a versenyzők, ahol a levegő oxigéntartalma épphogy 40 százaléka a normális értéknek, hanem az, hogy

a kétezer méteres szintkülönbség során a hőmérséklet –10 és +40 fok között ingadozik.

Nem volt ez másképp a 2015-ös versenyen sem, ahol Szőnyi Ferenc a harmadik helyen végzett.

Szőnyi Ferenc a célban Forrás: Első Magyar Himalája futó Expedíció

A magyar ultratriatlonos nyert már hússzoros ironman-világbajnokságot, és a világon mindössze négyen mondhatják el magukról rajta kívül, hogy végigcsinálták az ultratriatlon-vébé összesen 4500 km-es versenytávját – az ötvenéves komáromi sportemberrel a vébé után készített interjúnkat itt olvashatja.

A La Ultra hőse Forrás: Origo

A magyar Vasember az idei La Ultrán is elképesztő kalandokon ment keresztül, ahogy a csapat Facebook-posztjában olvasható, a versenyzőknek idén is részük volt szélviharban, homokviharban és hóviharban, a 40 fokos kánikuláról nem is beszélve.

Szőnyi Ferenc – kánikulából hóviharba Forrás: Első Magyar Himalája futó Expedíció

A meghívásos versenyen hatan álltak rajthoz, Szőnyi az utolsó szakaszig az élen állt, végül a harmadik helyen végzett a skót Sean Maley és az angol Stuart Gillett mögött. A versenyt mindössze hárman fejezték be, Szőnyi a győztes időtől (64 óra, 3 perc, 35 másodperc) bő két órával elmaradva jutott célba. További képekért érdemes végiglapozni a verseny és a magyar versenyző FB-oldalait.