Vágólapra másolva!
A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva hetedik lett az olimpiai kvalifikációs asztanai cselgáncs-világbajnokság hétfői nyitónapján.

A tatabányaiak kétszeres Európa-bajnoka az ecuadori Diana Cobot és a román Violeta Dumitru legyőzése után ipponnal kikapott az argentin Paula Paretótól a negyeddöntőben, így a bronzéremig tartó vigaszágra került.

Ott az olimpiai bronzérmes magyar elsőként a világbajnok Kondo Amival találkozott, akit eddigi egyetlen meccsükön megvert tavaly a budapesti Grand Prix-n a nyolc között. Kettejük második összecsapásán viszont ellenfele volt a jobb: a japán megkontrázta Csernoviczki egy indítását, és a földharcban leszorította őt, ahonnan már nem volt menekvés.

Benne maradt az első vereség

A nyitónap egyetlen magyarja így hetedikként zárta a vb-t. Csernoviczki Éva érthető elkeseredettséggel nyilatkozott az MTI-nek a balul sikerült indításáról: "Én indítottam egy nagy belső horgot, földre kerültünk, és mivel a japán jó földharcos, ki tudta szedni a lábát, ebből jött a leszorítás" - mondta Csernoviczki.

"Picit még bennem volt az argentintól elszenvedett vereség, az egy nyerhető meccs volt, ott is egy pillanatnyi kihagyás következtében előzött meg, és végigvitte az akciót. Ráadásul tulajdonképpen könnyebb lett volna azon az ágon végigmenni, mint a vigaszágon, itt nehezebb meccsek voltak."

Becsúszott két figyelmetlenség

Édesapja és edzője, Csernoviczki Csaba már a riói kvalifikáció szempontjából is elemezte a történteket: "Ez a hetedik hely több pontot ér, mint egy Grand Prix-bronzérem, ezzel együtt több volt ebben a vb-ben. Évi jól felkészült, sajnos becsúszott két figyelmetlenség, ami ezen a szinten már nem fér bele. Az olimpiáig kijavítjuk ezeket a hibákat. A kvalifikációs rangsorban Évi jelenleg a hetedik helyen áll, kell még dolgozni, de úgy gondolom, hogy a kijutással nem lesz probléma. Külön fel kell majd készülnünk a riói riválisokból, és a koncentrációs készségét kell tovább, akár tízpercesre is nyújtani."

Cselgáncsban a nőknél a világranglista első 14 helyezettje szerez automatikusan olimpiai kvótát kategóriánként, az éppen lemaradó versenyzők között Európában további 25 kvótát osztanak ki minden súlycsoportot tekintve. A kvalifikációs időszak jövő május 30-án zárul. A keddi versenynapon a 66 kg-os Zámbori Bence képviseli a magyar színeket Kazahsztánban.