Vágólapra másolva!
A csapat, a vezető és Timo Scheider pilóta is kemény büntetést kapott a német túraautó-bajnokság osztrák futamán történt incidens után. Nem kellett volna azt mondani a rádióba, hogy "Lökd ki!" Vagy legalább nem kellett volna kilökni az ellenfelet.

A Német Autósport Szövetség (DMSB) 200 ezer eurós pénzbírságot szabott ki az Audi csapatára a spielbergi DTM-futamon rögzített rádiós csapatutasítás miatt.

Ullrich az osztrák futam alatt egy előzés után benyögte a csapatrádióba, hogy

és a következő kanyarban Scheider ki is tette a pályáról az előtte haladó két mercedesest, Pascal Wehrleint és Robert Wickenst.

A vizsgálat lezárultával Wolfgang Ullrichot, az Audi gyár sportrészlegének vezetőjét az egész idei szezonra kitiltották a bokszutcából, Timo Scheider, a csapat pilótája pedig a hétvégi moszkvai nagydíjon nem vehet részt. Ezen felül elvették a csapattól azt a 62 pontot, amit a nagydíjon szerzett, mondván, az audisok szabálytalanul és sportszerűtlenül versenyeztek.

Nem úgy mondta, nem is tudta

Ullrich egyébként azzal védekezett, hogy csak indulatból fortyant fel, nem utasításként mondta, sőt nem is tudta, hogy a rádióba beszél. Scheider pedig azt állította, nem is hallotta a mondatot. A jelek szerint hiába.

Így mentek az incidens előtt. Forrás: Daimler