Vágólapra másolva!

Szökevénycsoportból került ki a győztes a Vueltán

Az olasz Alessandro De Marchi nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, melyen honfitársa, Fabio Aru megőrizte éllovas pozícióját összetettben.

A Vitoria és Fuente del Chivo közötti 215 kilométeres szombati etapon egy szökevénycsoportból került ki a győztes, az

öt bringás közül a célba vezető emelkedőt De Marchi bírta a legjobban.

Az összetett diadalért küzdő versenyzők sokáig együtt tekertek, majd néhány kilométerrel a cél előtt Aru váltott ritmust, és kizárólag az idei Tour de France-on második kolumbiai Nairo Quintana tartotta vele a lépést. A duót azonban néhányan utolérték, köztük az Aru mögött második spanyol Joaquim Rodriguez is,

az utolsó pár száz méteren pedig csak minimális különbségek alakultak ki.

Rodriguez egyetlen másodperccel előzte meg Arut, így kettejüket jelenleg 26 másodperc választja el, a harmadik holland Tom Dumoulin viszont 19 másodperccel kikapott Arutól, ezáltal az ő hátránya közel egy percre hízott.

14. szakasz, Vitoria-Fuente del Chivo, 215 km, hegyi befutó:
1. Alessandro De Marchi (olasz, BMC Racing) 5:43:12 óra
2. Salvatore Puccio (olasz, Sky) 21 mp hátrány
3. Jose Joaquin Rojas (spanyol, Movistar) 32 mp h.
...7. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) 3:38 p h.
...9. Fabio Aru (olasz, Asztana) 3:39 p h.
...15. Tom Dumoulin (holland, Giant) 3:58 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Aru 57:20:10 óra
2. Rodriguez 26 mp hátrány
3. Dumoulin 49 mp h.

Vasárnap a Comillas és Sotres közötti 175,8 kilométeres etap vár a mezőnyre.