Vágólapra másolva!
Négy évvel az ostravai utánpótlás Európa-bajnokság 20 km-es gyaloglásában szerzett bronza után megkapja az aranyérmet Takács Júlia. A magyar születésű, spanyol színekben atletizáló versenyző azért léphet előre, mert az előtte célba ért két orosz versenyzőt doppingolás miatt eltiltották.

Megkésve ugyan, de idén megkapja megérdemelt Európa-bajnoki aranyérmét Takács Júlia, a magyar születésű, spanyol színekben versenyző atléta. A 2011-es sencseni Universiade-győztes gyalogló négy éve az ostravai U23-as Európa-bajnokságon a harmadik lett, de az előtte végzett két orosz vetélytársat, Tatjana Minejevát és Nyina Ohotnyikovát doppingoláson érték.

"Ez jó hír, csak nagyon későn jött már. Boldog vagyok, és annak is örülök, hogy a csalók megkapták büntetésüket. Láthatjuk, hogy a dolgok most jobban mennek, mint korábban. Ez egy plusz motiváció lesz számomra a riói olimpia előtt" - idézte az AS madridi sportlap az atlétát.

Takács Júlia Európa-bajnok lett Forrás: Twitter

Takács 1989. június 29-én született Budapesten, a Bp. Honvéd színeiben ismerkedett meg az atlétikával, de 14 éves kora óta él Spanyolországban. Jelenleg ő tartja 5, 10 és 20 km-es gyaloglásban is a spanyol nemzeti csúcsot, a két évvel ezelőtti moszkvai világbajnokságon a hosszabbik távon a 9. helyen ért célba.

Moszkvában vb-9. lett Forrás: AFP/Franck Fife

Madrid 2020-as olimpiai pályázatakor tagja volt a jövő csillagait képviselő húszfős társaságnak, csakúgy, mint a kézilabdázó Alex Dujshebaev, a világbajnok kerékpáros Albert Torres vagy az Európa-bajnok kosaras Queralt Casas.

Takács Júlia Forrás: Twitter