Vágólapra másolva!
Győzelemmel kezdte az NFL-idényt a Super Bowl-győztes New England Patriots, amely 28-21-re verte a Pittsburghöt.

A meccset a Tom Brady, Rob Gronkowski páros nyerte meg a Patriotsnak, pedig alig egy hete még úgy tűnt, az irányító nem is lehet ott az idénynyitón, mivel négymeccs eltiltást kapott, miután azt hozták ki, tudnia kellett arról, hogy az Indianapolis elleni főcsoportdöntőn leeresztett labdákkal játszottak.

Brady eltiltását végül eltörölték, ő pedig legjobb formáját hozta, négy touchdownpasszt osztott ki, és 32 átadásából 25 társhoz ment, volt olyan időszaka a meccsnek, amikor egymás után 19 passza lett sikeres - ez utóbbi mutató klubrekord.

A 23. meccse volt, amin legalább 4 TD-passzt adott

Brady négy TD-passzából három a kedvenc célpontjához, Gronkowskihoz ment, a Patriots pedig egymás után nyolcadszor nyerte meg az idény első meccsét hazai pályán. Bradynek kezdőként ez volt a 161. győzelme az alapszakaszban, egy klub színeiben még senki nem ért el ennyit az NFL-ben. Ez volt a 23. olyan mérkőzése, amelyen legalább 4 TD-passza volt, ebben a kategóriában Brett Favre-val holtversenyben a harmadik helyen áll.

Bradynek minden oka megvolt az ünneplésre Forrás: AFP

A másik irányító, Ben Roethlisberger 351 yardot passzolt, de csak egy átadása után ünnepelhetett touchdownt a Steelers. A Pittsburgh edzője, Mike Tomlin amiatt bosszankodott, hogy a meccsen nem tudtak kommunikálni, mert a fülhallgatón folyamatosan a Patriots beszélgetéseit hallották. A liga mosta kezeit az ügyben, szerintük az átmeneti problémát részben az időjárás okozta.