Társoldalunk:

Négy riválisa lesz Budapestnek az olimpiarendezésért

2015.09.16. 10:29

Bejelentette a NOB a 2024-es olimpiára pályázó városok hivatalos listáját. Budapestnek három korábbi rendezővel és Hamburggal kell megküzdenie.

Öt város, Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma száll harcba a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezéséért – közölte szerdán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

Többen visszaléptek

A pályázat beadásának határideje közép-európai idő szerint kedden éjfélkor járt le. Korábban Boston, Toronto és Baku is érdeklődött a kilenc év múlva esedékes játékok lebonyolítása iránt, de végül nem nyújtott be jelentkezést.

A budapesti olimpia tervezett helyszíneiForrás: MOB


Los Angeles sikeres pályázat esetén 1932 és 1984 után harmadszor rendezhetne nyári játékokat, akárcsak a 2012-es játékról lemaradó Párizs, mely 1900-ban és 1924-ben volt házigazda. Ugyancsak rendezett már olimpiát Róma, 1960-ban. Hamburgban novemberben még népszavazást tartanak arról, hogy valóban pályázzon-e a város a rendezésre.

A NOB tavaly decemberben elfogadta az úgynevezett Agenda 2020 programját, mely azt célozza, hogy az eddigieknél fenntarthatóbb, olcsóbb és egyben megtérülő játékokra kerüljön sor. Így elvileg a Budapesthez hasonló két-hárommilliós nagyvárosoknak is reális esélyük van a rendezésre.

Öt nagyszerű várost üdvözöl a NOB ebben az erős versenyben - jelentette ki Thomas Bach, a NOB német elnöke sajtótájékoztatón. - Mától ezek pályázó városok, amelyek versenyben vannak azért a megtiszteltetésért, illetve kötelezettségért, hogy megrendezhessék a 2024-es játékokat." A NOB közleményében az áll, hogy mind az öt város "magasan kvalifikált", azaz alkalmas a házigazdai szerep elnyerésére.

A NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán jelöli ki a rendezőt.