Társoldalunk:

Az atlétika a legsötétebb időszakát éli

2015.11.08. 20:23

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Sebastian Coe szerint a szerdán kirobbant botrány miatt sötét időszakát éli a sportág. Szeretné újjáépíteni és megújítani a sportágat, ehhez úgy véli, elszámoltatható, felelős vezetésre, illetve sportolók és az edzők teljes generációjára van szükség.

Az 59 éves brit sportvezető a BBC Rádiónak adott interjújában elmondta: sokk, düh és szomorúság lett úrrá rajta, miután megtudta, hogy az elnöki posztot 1999 és idén augusztus között betöltő 82 éves Lamine Diack ellen korrupció és pénzmosás gyanújával nyomoznak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség feljelentése nyomán. Úgy fogalmazott: a nyári megválasztása másnapján beindított belső vizsgálatok most felgyorsulnak. 

Céljuk a sportág megtisztítása, illetve megtépázott hírnevének helyreállítása, de ezek a folyamatok hosszú időt vesznek majd igénybe.

Amikor még Coe és Diack együtt dolgoztakForrás: AFP/Fabrice Coffrini

"Ezek a sportágunk sötét napjai. A történtek elszántabbá tesznek, mint valaha. Célom, hogy újra megteremtsem az atlétika iránti bizalmat. Elhatároztam, hogy a kollégáimmal együtt újjáépítem és megújítom a sportágat, ez azonban eltart egy ideig" - magyarázta Coe.

Elszámoltatható, felelős vezetést

A nemzetközi szövetség jelenlegi vezetője nyolc éven keresztül alelnökként tevékenykedett a szenegáli Lamine Diack elnöki időszakában, ennek ellenére az augusztusi megválasztása előtt hadüzenettel felérő nyilatkozatot tett a brit Sunday Times napilapban, illetve a német ARD televízióban. Most azt hangoztatta, hogy nem volt tudomása azokról a cselekményekről, amelyek ezen a héten kerültek napvilágra, de tudja, hogy őt is kritizálni fogják azzal a periódussal összefüggésben.

"Ha ezek a vádak igazolják, hogy rossz emberek manipulálták a rendszert, akkor nekünk a fékek és ellensúlyok rendszerének segítségével biztosítanunk kell, hogy ilyen rossz emberek a jövőben ne kerülhessenek pozícióba. Elszámoltatható, felelős vezetésre van szükségünk." - fogalmazott.

Coe: Nem menthetjük fel magunkat 

Coe fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ez a korrupciós botrány teljesen más, amint ami a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget sújtja. "A sportágunk szempontjából nagyon rossz pillanatban történt mindez, de nem menthetjük fel magunkat. A sportolók és az edzők teljes generációjára szükségünk van, hogy becsületes és tiszta versenyzőkkel ismét a csúcsra érhessünk" - mondta Sebastian Coe.

Lilija SobukovaForrás: AFP/Getty Images/Tasos Katopodis

Lamine Diack mellett egyelőre a fia, Papa Massata Diack, valamint további három sportvezető ellen zajlik vizsgálat, mert a gyanú szerint tudomásuk volt a Chicago Marathont háromszor megnyerő - de augusztusban három év két hónapra eltiltott, és győzelmeitől megfosztott - orosz Lilija Sobukova doppingvétségéről, de eltitkolták azt, ezzel megsértették a szervezet etikai kódexét.