Társoldalunk:

Ez már állami szintű doppingprogram

2015.11.09. 16:19

Kitilthatják az orosz szövetséget az atlétikából, az összes versenyzővel együtt. Az orosz kormány keze is benne lehet a doppingolásban, a titkosszolgálattal nyomasztotta a korrupt ellenőröket. A FIFA-botrány ehhez képest kismiska.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) háromtagú vizsgálóbizottsága a tavaly kirobbant doppingbotrány miatt az Orosz Atlétikai Szövetség és az ország atlétáinak eltiltását javasolja a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF). 

A független testület az után alakult meg, hogy az ARD német televízió tavaly decemberben az orosz atléták szervezett doppingolásáról sugárzott dokumentumfilmet

Örökös eltiltások 

A Dick Pound korábbi WADA-elnök vezette bizottság majd egyévnyi vizsgálódás után döntött úgy, hogy kéri az orosz szövetség eltiltását, illetve a moszkvai doppingellenes laboratórium akkreditációjának visszavonását, valamint öt versenyzőre és öt edzőre örökös eltiltást javasol. Köztük van a 2012-es londoni olimpia női 800 méteres bajnoka, Marija Szavinova és a szám bronzérmese, Jekatyerina Pojsztogova.

A bizottság három tagja: Richard McLaren (balra), Richard Pound (középen) és Gunter Younger a hétfői sajtótájékoztatón. Ez az atlétika történetének legnagyobb botrányaForrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Salvatore Di Nolfi

A bizottság állítja, hogy miután a WADA-tól írásban figyelmeztették őket, hogy őrizzék meg a mintákat, a labor egyes munkatársai több mint 1400 mintát szándékosan megsemmisítettek. Ebben részt vett Grigorij Rodcsenko, az orosz doppingellenes ügynökség, a Ruszada (a magyar MACS ottani megfelelője) vezetője, aki kenőpénzeket is elfogadott. A Ruszada emellett figyelmeztette a sportolókat az ellenőrzések időpontjára, és eltussolta az elmulasztott teszteket. 

A bizottság vádjai közül az egyik legsúlyosabb az, hogy az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai és a szocsi laboratóriumot, például az orosz titkosszolgálat (FSZB) ott jelen lévő munkatársain keresztül. A laboratórium többek között Vitalij Mutko sportminiszter nyomására manipulálta a doppingmintákat. Mutko, aki a 2018-as futball-vb szervezőbizottságának is az elnöke, a meghallgatásán tagadta a vádakat. 

Rendszerhiba, de inkább több annál

A WADA-bizottság olyan "rendszerhibákat" tárt fel az IAAF-nál, amelyek "megakadályozzák a hatékony doppingellenes program működtetését". Még messzebb megy a 2012-es olimpián történteket értékelve: azt állítja, hogy Londonban az IAAF és az orosz szövetség részéről az orosz atléták ellenőrzésével kapcsolatos "általános tétlenség" a szabotázzsal volt egyenértékű. Sok orosz sportolónak már el sem lett volna szabad indulnia az olimpián – idézi a 323 oldalas jelentést a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala. 

Londonban az orosz csapat 24 aranyéremmel, 25 ezüsttel és 32 bronzzal az éremtáblázat negyedik helyén végzett az Egyesült Államok, Kína és a házigazda Nagy-Britannia mögött. 

Vitalij Mutko orosz sportminiszterForrás: RIA Novosti/Ekaterina Chesnokova

Dick Pound szerint úgy tűnik, hogy Oroszországban állami támogatású doppingprogram működik. A jelentés társszerzője, Richard McLaren sportjogász szerint, ami történt, "a korrupció új szintje", még a FIFA-botrányhoz képest is. Ráadásul a jelentés külön megjegyzi: nincs ok azt feltételezni, hogy az atlétika lenne az egyetlen fertőzött sportág Oroszországban." 

Állami dopping?
Olyan vád, hogy valahol állami támogatású doppingprogram működne, legutóbb a kínaiakat érte, még a kilencvenes években, az úszóik megmagyarázhatatlan sikerei nyomán. Az NDK-ban a szocializmus évtizedeiben működő, gyakran tragikus következményekkel járó doppingprogram léte ma már jól ismert. Az ötvenes években pedig állítólag az NSZK-ban is hasonló rendszer működött – és az sem kizárt, hogy a magyar Aranycsapat 1954-es vb-döntős vereségében is közrejátszott.

A jelentés szerint írásos bizonyíték nincs arra nézve, hogy az orosz állam tevékenyen részt vett volna a sportolók doppingolásában, de "extrém naivitás lenne azt gondolni, hogy a feltárt esetek megtörténhettek volna az orosz hatóságok kifejezett vagy hallgatólagos jóváhagyása nélkül". 

Az aranyérmes Marija Szavinova (balra) és a bronzérmes Jekatyerina Pojsztogova a londoni olimpia 800 méteres döntője utánForrás: AFP/Franck Fife

A WADA mindössze három nappal az után hozta nyilvánosságra a dokumentumot, hogy kiderült: az IAAF korábbi elnöke, Lamine Diack ellen korrupció és pénzmosás gyanújával nyomoznak, egyébként szintén a WADA feljelentése nyomán. Nem véletlenül mondta a szervezet új elnöke, Sebastian Coe, hogy az atlétika a legsötétebb időszakát éli. 

Ez tényleg riasztó 

Bár Coe egy korábbi nyilatkozata szerint "inkább az együttműködés, mint az izoláció híve", lehetséges, hogy ez után a jelentés után kénytelen lesz az oroszok kizárása mellett állást foglalni. 

Coe a jelentésben foglaltakat "riasztónak nevezte", és közölte, hogy a szövetség vezető testületei meg fogják tárgyalni az Oroszország elleni szankciók, köztük az eltiltás lehetőségét. 

Az oroszok nem hagyják magukat

Az orosz szövetség (ARAF) viszont még nem törődött bele a legsúlyosabb szankcióba, mindenekelőtt a doppingügyi protokollok felrúgásával vádolja  a WADA-t. "Az eltiltáshoz be is kellene bizonyítani, hogy a vétségeket a szövetség követte el, nem pedig egyes emberek. Meg kell kapnunk az esélyt, hogy tisztázhassuk a nevünket"  – mondta Vadim Zelecsenok, az ARAF vezetője.