Vágólapra másolva!
Hamburg lakossága vasárnap dönt arról, hogy támogatja-e a város pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére, a szavazás kimenetelét az utóbbi hónapok eseményei miatt lehetetlen megjósolni.

Tavasszal még a hamburgiak 64 százaléka pártolta a rendezést, nagyrészt ezért határozott úgy a Német Olimpiai Bizottság, hogy Berlin helyett a kikötőváros jelentkezzen az ötkarikás játékokra. A közelmúltbeli FIFA korrupciós ügy, a 2006-os németországi labdarúgó-vb helyszínkijelölése körüli botrány, a párizsi terrortámadások és a terrorfenyegetés miatt kedden elmaradt hannoveri Németország-Hollandia barátságos meccs után viszont – egy friss felmérés szerint – már csak 56 százalékos az olimpiarendezés támogatottsága.

A városvezetés természetesen továbbra is bizakodó, a sporttanácsot vezető Christoph Holstein úgy vélekedett: "Remélhetőleg a lakosság nem hagyja magát megfélemlíteni a bűnözőktől."

A hamburgi sportszövetség elnöke, Jürgen Mantell kifejtette, töretlenül bízik az "igen" szavazatok 64 százalékában.

Hamburg a fenntarthatóság jegyében rendezné meg a játékokat Forrás: Origo

Az ellenzők szerint ugyanakkor minél többet tudnak meg az emberek a pályázatról, annál szkeptikusabbak.

"A szerényebb forrásaink miatt kevésbé vagyunk láthatóak a városban, mint a milliós büdzsével rendelkező pályázati bizottság, de a közösségi médiában egészen más a kép, mint a plakátokon" - jelentette ki Florian Kasiske a NOlympia elnevezésű mozgalom részéről.

A városban számos ellenző csoport alakult - a NOlympia mellett például az Ifjúság az olimpia ellen, a Nem az olimpiára, a Stop olimpia, a Tudósok az olimpia ellen, a St. Pauli-szurkolók az olimpia ellen -, s abban valamennyien egyetértenek, hogy túl sokba kerülne az esemény lebonyolítása. Hamburg 11,2 milliárd euróból (3500 milliárd forint) rendezné meg a 2024-es játékokat, ehhez az összeghez az adófizetők 7,4 milliárddal járulnának hozzá, a fennmaradó 3,8 milliárdot pedig egyéb forrásokból kellene előteremteni. A pályázó öt város közül a német metropolisz büdzséje a legnagyobb.

A NOlympia mozgalom is hallatja hangját Forrás: Ndr.de

Hamburg Budapesttel, Los Angelesszel, Párizzsal és Rómával versenyez a rendezésért. A budapesti pályázatról elkészített júniusi megvalósíthatósági tanulmány 774 milliárd forintra becsülte a szükséges befektetés összegét.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 szeptemberében, limai kongresszusán választja ki a rendezőt.