Vágólapra másolva!
Az angol The Times-nak nyilatkozva Lance Armstrong tovább tagadta, hogy ő kényszerítette volna doppingolásra egykori csapattársait. Az amerikai kerékpáros szerint ha most lenne olyan szer, mint az EPO, mindenki használná. 

„Sohasem álltam a csapattársaim elé azzal, hogy doppingoljanak. Maga a sport vezette be a dolgokat. Volt egy olyan szerünk, mint az EPO,

Ha lenne ma olyan cucc, mint az EPO, mindenki használná ” – mondta Armstorng, akit 2005-ben buktatott le az USADA, és nemcsak a szisztematikus doppingolást bizonyították rá, hanem azt is, hogy kényszerítette csapattársait az EPO használatára.

A doppingolást nem tagadja az élete végéig eltiltott kerékpáros, de a befolyásolást igen.

A bukás tönkretette Armstrongot,

alapítványától is kirúgták, az összes szponzori szerződését felmondták, és sorra veszítette el a pereket korábbi támogatóival szemben.

Armstrong-graffiti Los Angelesben Forrás: AFP/Kevork Djansezian

„Nehéz azzal a teherrel élni, hogy számos olyan embert becsaptam, akik bíztak bennem, támogattak, pénzt gyűjtöttek az alapítványom számára, és a végsőkig kiálltak mellettem” – hivatkozik a texasi kerékpárosra a Velo.hu.