Vágólapra másolva!
A hatodik helyen zárta a szombati ötödik szakaszt, összesítésben pedig már a nyolcadik helyen áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliversenyen.

Ezúttal 695 kilométer volt az össztáv, ebből 453 kilométer a mért szakasz. Szinte minden egység legalább egyszer eltévedt a nap folyamán, de végül mindenki megoldotta a nehéz feladatot a Szaharában.

"A navigáció eddig is fontos volt, de ma kifejezetten főszerepet játszott.

Összességében jól teljesítettünk ezen az alapvetően gyors, de néha nagyon sziklás és köves pályán - még úgy is, hogy ma is meg kellett állnunk egyszer kereket cserélni" - nyilatkozta Szalay Balázs. Hozzátette: az eredmények is azt mutatják, hogy javuló formában vannak.

A mezőny másik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió a negyedik helyen ért célba, és az összetettben is ebből a pozícióból várja a folytatást.

Eredmények, 5. szakasz:
Remz el Kebir-Dahla (össztáv: 695 km, ebből szelektív: 453 km):
autósok:
1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 3:59:14 óra
...6. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 19:14 perc hátrány

az összetettben:
1. Sagirov, Jevtyekov 18:33:08 ó
...8. Szalay, Bunkoczi 1:45:36 ó h.

kamionosok:
1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 4:30:27 ó
...4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) 14:31 p h.

az összetettben:
1. Sibalov, Amatics, Kisamijev 18:47:18 ó
...4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:41:22 ó h.

motorosok:
1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 5:18:27 ó

az összetettben:
1. Ullevalseter 21:28:25 ó