Vágólapra másolva!
Gary Anderson és Adrian Lewis találkozik a dartsvilágbajnokság döntőjében. Anderson ráadásul megdobta a vébé első kilencnyilasát.

Az első szombat esti elődöntőben a kétszeres világbajnok Adrian Lewis annak ellenére el tudott húzni 5-0-ra az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld mellett, hogy utóbbi két leget is nagyon magas, 161-es kiszállóval nyert meg.

Ez volt az egyik 161-es:

A holland a negyeddöntőben Michael Smith ellen 0-3-ról állt talpra, és most is megkezdte a menekülő hadműveletet, amikor a hetedik játszma döntő legjében 134-ről szállt ki.

A felzárkózás egészen 5-3-ig tartott, aztán Lewis megállította Van Barneveldet, és így bejutott a vasárnapi döntőbe.

Ahol a címvédő, a skót Gary Anderson lesz az ellenfele, aki játszmát sem engedett a korábban a tizenhatszoros világbajok Phil Taylort is kiejtő holland Jelle Klaasennak.

Ráadásul a Repülő Skót becenévre hallgató Anderson tudta, mi kell a népnek, és az első szettet egy tökéletes leggel nyerte meg. 501-ről kilenc nyíllal lehet a leggyorsabban befejezni egy leget, ő pedig megdobta a mostani vébé első kilencnyilasát.

Anderson elképesztő formában dobált, 107,31-es átlaggal zárta a meccset, ennél csak egy magasabb volt a vébén, a holland Michael van Gerwen 109,23-at ért el a második körben Darren Webster ellen.

Lewis és Anderson egyszer már döntőzött, a 2011-es fináléban 7-5-re Jackpot, vagyis Lewis győzött. Most itt a visszavágás lehetősége Anderson számára.