Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség doppingolásért két évre eltiltotta Michael Boogerdet, a hollandok 2007-ben visszavonult országúti versenyzőjét.

A közelmúlt egyik legjobb holland kerekesként számon tartott sportember 2017. december 21-ig szóló eltiltást kapott, amit elfogadott. Ez versenyzőként már nem érinti, ám a büntetés miatt sportvezetőként sem dolgozhat a sportágban, márpedig az egyik vezetője volt eddig a második vonalba tartozó holland Roompot Oranje csapatnak.

Az UCI részleteket nem közölt a Boogerd által elkövetett vétségekről, ám 2013-ban ő maga vallotta be, hogy karrierje során használt EPO-t, és vérátömlesztéseken is átesett. A 43 éves Boogerd 1996 és 2007 között 12 éven át minden Tour de France-on elindult, két szakaszt is nyert, összetettben pedig 1998-ban ötödik, míg 2001-ben tizedik lett, de még utolsó, 2007-es fellépésén is a 12. helyen zárt.