Vágólapra másolva!
A Buffalo Bills a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) történetében először főállású női edzőt nevezett ki a csapatnál.

Kathryn Smith - aki 13 éve került az NFL-be, a New York Jets alkalmazásában - a pontrúgásoknál pályán lévő, úgynevezett speciális csapat egyik trénere lesz. A szakember hét éve dolgozik együtt Rex Ryannel, a Bills vezetőedzőjével, aki szerdai közleményében azt emelte ki, hogy Smith szakmai tudásával és elhivatottságával rászolgált a mostani kinevezésre.

Ryan elmondta azt is, hogy előzőleg konzultált Bruce Ariansszel, az Arizona Cardinals edzőjével, aki a szezont megelőző edzőtáborban alkalmazott női trénert.

Kathryn Smith Forrás: Cbc.ca