A párbajtőrcsapat közeledik az olimpiához

Rédli András (b) és Imre Géza a férfi párbajtőrözők csapatversenyén a nyolcaddöntőben
Vágólapra másolva!
Az ötödik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a heidenheimi világkupaversenyen, ezzel a további eredményeknek köszönhetően - a hazai szövetség (MVSZ) honlapja szerint - olimpiai kijutást érő helyen áll.

Az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat a 31 együttest felvonultató mezőnyben előbb 39-27-re nyert a svédek, majd 33-24-re a venezuelaiak ellen, a negyeddöntőben viszont 45-40-re kikapott az ukránoktól. A folytatásban a dél-koreaiakat 45-33-ra verte, végül az ötödik helyért rendezett mérkőzésen 27-22-es győzelmet aratott az oroszokkal szemben.

Rédli András (b) és Imre Géza Forrás: MTI/Földi Imre

Az olimpiai kvótaszerzés szempontjából jó hír, hogy az utolsó riói helyért a magyarokra leginkább veszélyes németek korán vereséget szenvedtek a braziloktól, így még a legjobb 16 közé sem kerültek be. Kevésbé kedvező viszont, hogy az egyiptomiak váratlan győzelmeket aratva tizedikek lettek, pedig az említett riói utolsó pozíció csak akkor jár, ha afrikai csapat a zárásnál nem lesz a világranglista első 16 helyezettje között.

Mi kell az olimpiához?

A kvalifikációs időszak utolsó versenyét február közepén, Vancouverben rendezik. Ott ahhoz, hogy a magyar válogatott kvótát érő helyen maradjon - az MVSZ szerint - három feltételnek kell teljesülnie. Egyrészt, hogy a német csapat maradjon a magyar mögött a rangsorban, másrészt a Koreai Köztársaság ne kerüljön be az első négy közé - jelenleg egyébként nincs ott -, mert akkor nem alanyi jogon, hanem legjobb ázsiaiként szerez kvalifikációt, harmadrészt pedig Egyiptom ne zárjon a legjobb 16 között a ranglistán.