Póta kiesett a Top16 negyeddöntőjében

Póta Georgina Budapest, 2015. március 1.
A későbbi győztes Póta Georgina játszik Madarász Dóra ellen a 98. asztalitenisz országos bajnokság női egyes döntőjében a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban 2015. március 1-jén.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest, 2015. március 1. A későbbi győztes Póta Georgina játszik Madarász Dóra ellen a 98. asztalitenisz országos bajnokság női egyes döntőjében a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban 2015. március 1-jén. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Póta Georgina hat szettben alulmaradt a kínai születésű, török színekben versenyző Hu Melekkel szemben a portugáliai Gondomarban zajló asztalitenisz Top 16 bajnokságon, így a folytatásban az 5-8. helyért küzdhet.

A világranglistán 38. magyar játékos már a pénteki csoportszakasz során is játszott két ázsiai származású riválissal - egy-egy győzelem és vereség volt ellenük a mérlege -, és a szombati negyeddöntőben is egy ex-kínai várt rá úgy, hogy ezúttal már nem három, hanem négy nyert szettre ment a csata.

Az első játszma szoros küzdelem után a 31 éves Pótáé lett, ezután azonban a nála négy évvel fiatalabb, világranglista-26. Hu irányított, aki előbb fordított, majd 3-1-re ellépett. Az ötödik szettben 7-8-as állásnál Téglás Péter szövetségi kapitány időt kért, s ez úgy tűnt, használt, mert a magyar játékos fordított, a játszmákat tekintve pedig sikerült szépítenie. Ahogy a korábbi szettekben, a hatodikban is fej fej mellett haladtak a felek, de 9-9 után nem Póta szett-, hanem Hu meccslabdája következett, amelyet ki is használt, így ő lépett tovább a legjobb négy közé.

Póta Georgina Forrás: MTI/Kovács Tamás

A torna pénteki első szakaszában négy négyfős csoportban zajlottak a mérkőzések, az első két-két helyezett került a negyeddöntőbe, ahonnan kezdve már egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem úgy, hogy minden helyezést eldöntenek. Póta tavaly, Bakuban is kikapott a negyeddöntőben, majd végül hatodikként zárt. Most, 15.30 órától az osztrák Sofia Polcanova lesz az első ellenfele az 5-8. helyért.

Eredmény, nők, negyeddöntő:
Hu Melek (török)-Póta Georgina 4-2 (-14, 9, 9, 8, -9, 9)
A vasárnapig tartó bajnokság összdíjazása 10 ezer euró, a győztesek két-két ezerrel gazdagodnak. Mindkét nem versenyének első három helyezettje részvételi jogot szerez a világkupára, amelyre ősszel kerül sor.