Vágólapra másolva!
A brit és a francia haditengerészet rögbicsapatainak hagyományos összecsapásán óriási tömegverekedés tört ki. Aztán megnyugodtak a felek, és elmentek együtt berúgni.

A Royal Navy és a Marine Nationale "Le Crunch" néven emlegetett hagyományos összecsapására idén Toulonban került sor. A meccs első felében jártak a felek, amikor tisztázatlan körülmények között elcsattant egy pofon, mire a teljes keretek egymásnak estek, és Rejtő Jenős hangulatú ökölcsata vette kezdetét.

A pofozkodás hosszú percekig tartott, és nem csak a pályán levők, de a kispadon ülők is csatlakoztak hozzá. A bíróknak jó néhány percbe telt, mire sikerült rendet tenniük, és folytatódhatott a mérkőzés. Források szerint a meccs innentől elég nyugodt hangulatban telt, talán amiatt is, mert a franciák alaposan elverték a briteket (28-6).

A Telegraph tengerészeti forrásokra hivatkozva azt írja, a meccs végén egymás kezébe csaptak a felek, nem maradt tüske senkiben, és a két csapat együtt indult el, hogy igyon egyet egymás egészségre.