Vágólapra másolva!
Csaknem ötven országból 1100 külföldi vesz majd részt vasárnap Észak-Koreában a phenjani maratonon - tudatta az egyik közösségi oldalon egy szingapúri fotós, aki rendszeresen fényképez Észak-Koreában.

A versenyen mintegy 700 észak-koreai áll majd rajthoz, de nem világos, hogy honnan származik a fotós értesülése. Tavaly mintegy 650 külföldi futott a phenjani maratonin, amelyet 1981 óta rendeznek meg, és 2014 óta vehetnek részt rajta külföldiek is.

Miközben a nemzetközi közösség Phenjan atomprogramja és fegyverkezése miatt mind szigorúbb szankciókat léptet életbe Észak-Koreával szemben, a kommunista diktatúra jelentős erőforrásokat fordított arra, hogy a maratoni futáson minél több országból a lehető legtöbb külföldi vegyen részt.

Forrás: AFP/Graham Stuart

Az egyik közösségi oldalon közzétett lista szerint a phenjani maratonnak magyar indulója is lesz.