Póta araszol Rió felé

Póta Georgina
Budapest, 2016. január 14. Póta Georgina edz a Marczibányi téri Ormai László sportcsarnokban 2016. január 14-én. A német TTC Berlin Eastside asztaliteniszezője a budapesti, január 20-24. között megrendezésre kerülő World Tour-versenyre készül. Póta Georgina előkelő helyen áll az olimpiai kvalifikációs ranglistán, a sportolónak nagy esélye van a riói olimpiai szereplésre. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Póta Georgina rendkívül magabiztos győzelem után készülhet a Vörös csoport szombati elődöntőjére az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban.

A Berlinben légióskodó 31 éves magyar játékos - a torna tizedik kiemeltje, a világranglista 39. helyezettje - pénteki második mérkőzésén a fehérorosz Alekszandra Privalovával (113.) játszott, aki kevés ellenállást tanúsított. Bár Póta többször is azt mondta, nem szereti azt a típusú labdát, amellyel ezen a viadalon játszanak, ez a mostani meccsen nem látszott, mert kis túlzással

akkor ért el pontot, amikor csak akart.

A mindössze 25 perces találkozó egyoldalúságát jól jellemzi, hogy az utolsó szettben Privalova mindössze két pontot tudott szerezni.

Póta Georgina - az utolsó, még versenyben lévő magyar - szombat délelőtt 10 órakor lép asztalhoz a második számú svéd játékos, Matilda Ekholm ellen. A riói kvótához még kétszer kell győznie.

Póta Georgina Forrás: MTI/Illyés Tibor

Eredmények, negyeddöntő, nők:
Vörös csoport:
Póta Georgina-Alekszandra Privalova (fehérorosz) 4-0 (7, 10, 5, 2)