Borkai: Arra kérem a sportolókat, hogy ne csábuljanak el

Borkai Zsolt
Budapest, 2015. december 15. Borkai Zsolt, a MOB elnöke beszédet mond a fennállásának 120 éves évfordulóját ünneplő Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ünnepi közgyűlésén a budapesti Hotel Royal Corinthia szállóban 2015. december 15-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke sajnálja, hogy Berki Krisztián és a kéziválogatottak nem tudták kivívni a riói részvételt, közben pedig arra számít, hogy több mint 140 versenyzőnk indulhat majd az olimpián.

„A magyar csapat jól áll, hiszen 122 kvótát szereztünk a mai napig. Emlékszem azokra az időszakokra, amikor tavaly év végén sokan el kezdték temetni az olimpiai családot, mondván, nem lesz elég kvalifikációnk. De én biztos voltam abban, hogy a versenyzőink közül sokan ki fogják még vívni a riói részvételt. Ez már sikerült atlétikában, birkózásban, kajak-kenuban, öttusában, bokszban, lövészetben, súlyemelésben, szörfben, tornában, úszásban, vitorlázásban, vívásban és vízilabdában. De maradt még legalább tíz olyan sportág, ahol szintén kvótát szerezhetünk, és ha a számításaink bejönnek, 140 feletti létszámról beszélhetünk majd” – nyilatkozta Borkai Zsolt azon a sajtótájékoztatón, amelyet 100 nappal a riói rajt előtt tartott a MOB.

Senki nem elégedetlenkedett a felkészülés miatt

A MOB-elnök kiemelte az elmúlt időszak veszteseit is. „Nagyon sajnálom Berki Krisztiánt és a kézilabdacsapatainkat, hogy nem tudtak kvótát szerezni, utóbbiakat főleg azért, mert jól tudjuk, hogy egy csapatért mennyire tudnak rajongani a szurkolók. Persze, így sem maradtunk csapat nélkül, hiszen a női és a férfi pólóválogatott egyaránt kijutott.”

Borkai megköszönte a magyar kormány állami támogatását. „Mi igyekeztünk a költségvetés korai elfogadásával biztosítani a feltételeket. Nálam nem jelentkezett egyetlen olyan versenyző sem, aki elégedetlenül azt mondta volna, hogy nem tudtuk biztosítani a megfelelő feltételeket.”

Nem higgyék, hogy őket nem fogjuk ellenőrizni

Ezek után rátért a dopping elleni harcra. Emlékeztetett rá, hogy a MOB évekkel ezelőtt zéró toleranciát hirdetett, és ennek érdekében emelte, és a jövőben is tovább fogja emelni a doppingellenőrzések számát. „A MOB feladata, hogy kiszűrje azokat, akik nem megengedett eszközöket szeretnének használni. Éppen ezért arra kérném a versenyzőket, ne csábuljanak el, ne higgyék azt, hogy őket nem fogjuk ellenőrizni. Ez nem fenyegetés, de mindenkinek tudnia kell, hogy egy-egy ilyen eset le tudja járatni az egész magyar olimpiai mozgalmat.”

Végezetük Borkai Zsolt kiemelte, hogy még több sportágban - asztalitenisz, atlétika, birkózás, evezés, golf, íjászat, dzsúdó, kajak-kenu, kerékpár, műugrás, ökölvívás, öttusa, tenisz, tollaslabda –is lehetőségük van a magyaroknak kivívni a riói részvételt. "Éppen ezért nagyon izgalmas száz napunk lesz még az olimpia előtt - annak ellenére is, hogy a játékok előtt egy magyar szempontból szintén nagy eseményt, a foci-Eb-t is megrendezik" – emlékeztetett Borkai Zsolt.