Vágólapra másolva!
Fernando Alonso megmutatta, hogy a labdával is jó barátságban van.

Immár hagyománynak számít, hogy a monacói Forma-1-es futam előtt a pilóták csapata jótékonysági mérkőzést játszik. A mostani meccsen

az ellenfél edzője a Leicester Cityvel hatalmas meglepetésre bajnoki címet szerző Claudio Ranieri volt,

a csapatban pedig Albert monacói herceg mellett többek között a korábbi gyorsasági motoros világbajnok, Loris Capirossi vagy a PSG-ben és a Strasbourgban is futballozó José Cobos is helyet kapott.

Verstappen is pályára lépett

A pilótáknál ott volt a pályán a Forma-1 legfiatalabb futamgyőztese, Max Verstappen, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a jelenleg a Williamset erősító Felipe Massa, valamint a Toro Rosso spanyolja, Carlos Sainz Jr. is. Az autóversenyzők csapatában szerepelt két kakukktojás is, Emmanuel Petit és William Gallas, előbbi világ- és Európa-bajnok, utóbbi vb-ezüstérmes volt a francia fociválogatottal.

A meccset 3-1-re nyerték a pilóták, és a meccs jelenete Alonsóé volt, aki gyönyörű gólt csavart szabadrúgásból a bal felső sarokba, és ezen kívül még egyszer betalált, így főszerepet játszott csapata sikerében.