Társoldalunk:

Vége a háborúnak Rossi és Márquez között

2016.06.05. 16:39

Úgy tűnik, végre helyre áll a béke a gyorsaságimotoros-világbajnokság két klasszisa, Valentino Rossi és Marc Márquez között.

A két motoros között a tavalyi idény végén mérgesedett el a viszony, amikor a Malajziai Nagydíjon Rossi lábbal kilökte a pályáról Márquezt, ami miatt az utolsó versenyen, Valenciában az utolsó helyről kellett rajtolnia, és bár a negyedik helyig felzárkózott, így sem tudta megakadályozni Jorge Lorenzo világbajnoki címét.

A Doktornak becézett olasz ebben a szezonban is nagy harcot vív a két spanyollal, és a hétvégi Katalán Nagydíjon mindkettőjüket legyőzte. Lorenzót a verseny elején hagyta ott - a világbajnok kiesett később a 17. körben -, majd hatalmas csatát vívott Márquezzel, aki három körrel a vége előt megelőzte, de egy kör múlva Rossi visszavette az első helyet.

"Nagy győzelem ez számomra, pályafutásom egyik legemlékezetesebb sikere, amelyet Luis Salomnak és családjának ajánlok" - mondta Rossi, utalva a pénteken az edzésen halálos balesetet szenvedett spanyol motorosra. A futam után Rossi és Márquez lepacsiztak a bokszban, ami nagy dolog a tavalyi háborús helyzet után.

"A kapcsolat nem lett már olyan, mint korábban, de beláttam, szükség van arra, hogy normalizáljuk a helyzetet" - magyarázta Rossi.

A mostani eredmény ellenére Rossi csak harmadik a vébé pontversényében, Márquez viszont megelőzte Lorenzót.

eredmények, MotoGP:
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 44:37.589 perc
2. Marc Márquez (spanyol, Honda) 44:40.241
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 44:43.902

Az élcsoport: 1. Márquez 125 pont, 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 115, 3. Rossi 103

Moto2:
1. Johann Zarco (francia, Kalex) 42:31.347 perc 
2. Alex Rins (spanyol, Kalex) 42:35.527 
3. Nakagami Takaaki (japán, Kalex) 42:40.660

Az élcsoport: 1. Rins 116 pont, 2. Sam Lowes (brit, Kalex) 108, 3. Zarco 106

Moto3:
1 Jorge Navarro (spanyol, Honda) 42:18.228 p
2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 42:18.792 
3. Enea Bastianini (olasz, Honda) 42:19.045

Az élcsoport: 1. Binder 147 pont, 2. Navarro 103, 3. Romano Fenati (olasz, KTM) 80