Óriásit ment a kamion-Eb magyar címvédője

Kiss Norbert, kamion
Most, 2015. augusztus 29. A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája a kamion Európa-bajnokság csehországi Mostban zajló versenyhétvégéjén 2015. augusztus 29-én. MTI Fotó: Richard Kienberger
Vágólapra másolva!
A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes pilótája harmadik lett a kamion Európa-bajnokság Nürburgringen zajló versenyhétvégéjének harmadik, vasárnap rendezett futamán.

A 31 éves versenyző a délelőtt rendezett időmérő edzésen csak a 10. rajkockát tudta megszerezni a kamionjának kisebb műszaki gondjai miatt, a futamon azonban várakozáson felül teljesített.

A 13 körös versenyt megelőző heves esőzés miatt a futam túlnyomó részében vizes pályán körözött a mezőny, sőt, az első kört felvezető kamion mögött kellett teljesítenie a 21 pilótának.

A rajtnál Kissnek sikerült elkerülnie a balesetveszélyes helyzeteket, megőrizte a 10. helyet, majd rövidesen kettő, és újabb kettő riválisát előzte meg szépen kivitelezett manőverekkel, így hamar feljött hatodiknak.

Forrás: MTI/Richard Kienberger

A Mercedes motorjánál erősebb erőforrásokat használó ellenfelekkel már nagyobb csatát kellett vívnia a kétszeres Európa-bajnoknak, de körről körre, egyesével előzte meg az előtte haladó hármas tagjait, és

öt körrel a leintés előtt már dobogós helyen haladt.

Az élen az Eb-pontversenyben is a győzelemért csatázó cseh Adam Lacko és a hazai közönség előtt versenyző Jochen Hahn vívott végig szoros küzdelmet, amelynek végén Lacko ünnepelhette a futamgyőzelmet. Kiss a hajrában nem hibázott, sőt le is szakította közvetlen üldözőit, így magabiztosan hozta be a kamionját a harmadik helyre.

A magyar pilóta szombaton az első futamon negyedik volt, majd a másodikon szintén harmadikként ért célba.

A mezőnyre még egy futam vár a Nürburgringen vasárnap délután, majd hosszú nyári szünet következik, és

augusztus 27-28-án már a Hungaroringen versenyeznek majd

a pilóták.