Társoldalunk:

Kitüntették a világ egyik legfontosabb teniszezőjét

2016.07.19. 16:27

Kitüntette Klaus Iohannis román miniszterelnök a 70. születésnapját kedden ünneplő Ilie Nastase teniszezőt, a hivatásos férfi játékosok világranglistájának első éllovasát, aki 40 hétig vezette az ATP-rangsort.

Nastase a sportért végzett szolgálataiért a Románia Csillaga érdemrendet kapta meg Iohannistól, aki beszédében azt mondta, a legendás játékos "az emberi természet zsenialitását jelenítette meg a teniszpályán."

"A világ egyik legfontosabb teniszezőjévé vált, akinek látványos játéka felejthetetlen marad" - jelentette ki a miniszterelnök.

Ilie Nastase az 1973-as Roland Garros-döntőben, amit meg is nyert a jugoszláv Nikola Pilics ellenForrás: Ina/Ina/Aimé Dartus

Nastase az 1970-es és 1980-as években több mint száz tornagyőzelmet aratott egyesben és párosban, korának egyik leggyorsabb játékosa volt, aki erős szerváiról és zseniális ütéseiről volt híres, játék közben pedig a közönséget is szórakoztatta.

A 70 éves teniszező élete legjobb napjának nevezte a keddit, amelyen megkapta az állami kitüntetést.